Brutális kampány, este vér folyt az utcán

Forrás: Szanyó Miklós Facebook oldala

Már az igazán elkeserítő, hogy a politikai pártoknak plakát védő, figyelő “kommandókat” kell szervezniük annak érdekében, hogy az éj leple alatt nem érje sérülés a politikai hirdetéseket tartalmazó eszközeiket.

Láttunk már mindenre példát: tépkedésre, táblák összetörésére, átragasztásra, lefestésre. Normális esetben ilyenekre nem lenne szükség, tisztességes versenyben, tisztességes üzeneteknek lenne a helye a plakátokon. Sajnos, a Fidesz egymagában meghozott törvényei szerint azonban nem tisztességes a verseny, és az üzeneteik is nettó hazugságok.

Azonban tegnap éjszaka minden határ megdőlt, amikor Szanyó Miklós jobbikos óbudai önkormányzati képviselő szerint két fogát is kiütötték a fideszes aktivisták, miközben őrizték a plakátjaikat. Mindezt a Facebookon osztotta meg, fényképpel alátámasztva állításait.

A Fidesz közleményében azt mondja, a Jobbikosok támadták meg őket, miközben az “Aktivistáink nem tettek mást, mint a véleménynyilvánítás szabadságát gyakorolták.” Gondolom, a véleménynyilvánítás szabadsága itt éppen a plakátrongálást jelenti, Fidesz nyelven.

Nem tudom, ez már az elégtétel-e, amit meghirdetett Orbán, vagy csak az előszele, de egy biztos, Orbán és bűnbandája egyre messzebbre merészkedik, egyre nehezebb lesz az országot a normális kerékvágásba visszazökkenteni, ha vannok olyanok, akik ezt normális viselkedésnek tartják.

Azért azt hozzátenném, hogy a fizikai agressziót, az azzal való fenyegetést, a bakancsban masírozást, a gárdázást, a Farkasok nevű magánhadsereget a Jobbik tette a politika részévé. Aki szelet vet, vihart arat.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!