Átütő siker Szabolcs megyében: így fog megbukni a Fidesz

A vidéki aprófalvas térségekben általában a jobbikos jelöltek szorongathatják meg a
kormánypártok jelöltjeit. Úgy tűnik, ezt egyes esetekben a személy elismertsége jelentősen
felülírja.

Így történhet meg az, hogy a Nyírbátor központú Szabolcs megyei körzetben dr.
Veres János győzheti le a sajtóból jól ismert, és a mentelmi jogával a bíróság elől menekülő fideszes dr. Simon Miklóst.

legesélyesebb kevesebbszöveg

A felmérések szerint a baloldali jelölt – egykori pénzügyminiszter – esélyes jelöltként győzhet a választáson, hiszen támogatottsága magasabb, mint a többi ellenzéki jelöltnek, továbbá mellette szól az is, hogy a többi párt szimpatizánsai is szívesen átszavaznának rá. oszlop diagram

Támogatottsága mögött az állhat, hogy a térség felzárkózását az ő nevéhez kötik a helyiek.

Akkoriban érte el az autópálya a régiót, számos új gyár és munkahely jött létre, amelyek azóta is dinamikusan fejlődnek, a három történelmi egyház legjelentősebb templomait teljesen felújították, és komoly útfelújítási programok valósultak meg.

Népszerűségéhez a Jobbikos jelölt viszonylagos súlytalansága is hozzátesz; Kész Géza Veres Jánossal szemben nem rendelkezik politikai tapasztalattal, ráadásul csak pár éve él Magyarországon, és a helyiek szerint nem is vitte túlzásba kampányát.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!