Az MSZP biztosan kormányváltást akar! Hiller István gyakorlatilag könyörgött az LMP-nek

Kép: MTI

Hiller István az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta, nem szabad feladni, az utolsó pillanatig bízni fognak abban, hogy meg tudnak állapodni az LMP-vel.

Az MSZP nagyágyúja pozitív dolognak tartja az eddigi eredményeket is, hisz szerdán jelentették be, hogy hosszú, éjszakába nyúló, de jó hangulatú tárgyalás után az MSZP-nek, a DK-nak és az Együttnek több helyen is sikerült megállapodnia a visszalépésekről.

Az adásban Hiller külön kiemelte Bangóné Borbély Ildikó tettét, akit “jó harcosnak” is nevezett, hisz az MSZP képviselőjelöltje úgy döntött, nem fog elindulni Csepelen, hanem átadja a terepet az Együtt helyi jelöltjének a fideszes Németh Szilárd legyőzésének érdekében.

„Ildikó, köszönöm szépen, amit tettél”

Hiller István az ATV adásában Somodi Klárának, az Együtt képviselőjének is köszönetet mondott, amiért az visszalépett a javára.

„Itt szeretném megköszönni Somodi Klárának, az Együtt politikusának is, hogy visszalépett és nem egyszerűen csak visszalépett, hanem kijelentette, hogy az én javamra lép vissza”

Ezután Rónai Egon a belvárosra és az LMP-vel való egyezkedésre terelte a szót, amivel kapcsolatban Hiller úgy fogalmazott, hogy bár tiszteletreméltó, hogy V.Naszályi Márta visszalépett, de mivel LMP-s jelölt részére történt ez, ezért nem kötődik az általuk folytatott tárgyalásokhoz. Az MSZP-s politikus elmondta, bizakodóak és szeretnék sokkal szélesebbre kiterjeszteni a zöld párttal való megállapodásokat.

„Nem kell letenni az utolsó pillanatig sem arról, hogy megállapodásra jutunk az LMP-vel”

Rónai Egon azon felvetésére, miszerint elég paprikásan reagált az LMP a 3-27-es ajánlatra, Hiller azt mondta, szerinte a politikában nincs méltánytalan ajánlat, egy ajánlatról tárgyalásokat kell folytatni, véleményeket ütköztetni és ennek a végén meglesz eredménye. Végezetül egy őszinte és bizakodó üzenetet fogalmazott meg:

„Kérem az LMP-t, hogy tárgyaljon (…) Őszintén kérem az LMP szavazóit, hogy a kormányváltást tekintsék elsőnek”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!