Bayer Zsolt nyilvánosan jelentette be, hogy beáll egy “migráns” egyházába +VIDEÓ!

Az embernek az esze megáll, 5 nappal a választások előtt csak kapkodja a fejét; itt egy korrupció, ott egy botrány, s amikor már éppen elszundítana a kanapén a sonka-torma-főtt tojás okozta kajakómában, olyan történik, amire nem számít.

Bayer Zsolt bement a tévébe, és elmondta, hogy vallást vált. Vagyis egyházat. Lecseréli, mint az inget.

Bayer Zsolt a fideszesek kedvenc megmondóembere, számos megnyilatkozásával üti át az ingerküszöböt, ehhez ért, valljuk be. Ez kétségtelenül az egyik legerősebb. Szerintem benne van a top 3-ban. Pedig egy árva “szardarab”, “takony”, vagy “geci” sincs benne.

A 444.hu szúrta ki az Echo TV-n adásba került történelmi bejelentést.

Íme:

 

Ezt nem láttuk jönni

Az ügy előzménye: Bayer a hétvégén “idegállapotba került” attól a harkai evangélikus lelkésztől, aki a húsvéti prédikációjában elítélte azt a (kormányzati) propagandát, ami más vallásúak és más bőrszínű emberek ellen uszít, de az összefogásra képtelen ellenzék, és a választásoktól távol maradó passzív emberek is kaptak.

Ez eddig rendben is lett volna (végre) – de a bibi ott volt, hogy az egészet közvetítette az állampárti Kossuth Rádió is. Élőben. Egyenesben.

A hokedliről ijedtében leforduló Bayer nehezen emésztette meg egyháza egyik lelkészének szavait, ezért el is ment Mészáros Lőrinc “jó tévéjébe”, és leliberálisozta az egészet. Majd hozzátette, “minidg is a katolicizmus tetszett neki”, ezért megtagadja korábbi egyházát, és vált.

Persze a helyzet még fokozódik, ugyanis Bayer többször is méltatta a katolikus egyházfő, Ferenc pápa tevékenységét a szokásos stílusában. Egyszer például azt mondta rá nyilvánosan, hogy a pápa egy migráns.

Ezek mindenre ezt mondják

Így esett, hogy 2018. áprilisában Bayer Zsolt egy “migráns” egyházfőhöz kezdett el dörgölőzni.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!