Kövér Lászlónak mindig volt valami nimbusza a Fideszben. A szava sok párttagnál meghatározó, az alakulástól kezdve benne van a Fidesz legfelsőbb vezetésében, miközben nem amortizálta magát hatalmi harcokkal (nem volt rá szüksége), és nem köthető korrupciós botrány sem a nevéhez.
Mondott azonban sok olyan mondatot, amely arról tanúskodik, hogy minden Fideszen kívüli politikai pártot teljesen megvet. Ha felállítanánk a magyar politika árokásóinak a listáját, biztos, hogy dobogós helyen szerepelne rajta. Nem hiába az egyik legelutasítottabb ember a baloldali szavazók között. A lakossági fórumokon való szereplései során, nem egyszer törölte bele a lábát a baloldalba.
Legutóbb Miskolcon tartott lakossági fórumot az ottani helyi jelöltet segítve. A szokásos handa-bandázáson kívül azonban most volt egy mondata, amely sokat elárul a Fidesz, nyilvánosságtól elzárt fórumainak hangulatáról:
“Bevallom, szorongva készülök a választásra, ilyen bizonytalan kilátások között még nem nagyon voltunk”
Úgy tűnik, a fideszes vezetés a kifelé sugárzott magabiztosság ellenére tisztában van vele, hogy egy erős bukás van számukra a levegőben. Szoronghat is Kövér, mert a sorozatban kipattant botrányok alapján a Fidesz országos listán szereplő jó néhány név börtönben végezheti.
A milliárdokat felemésztő fideszes kampány és a média nyomulás ellenére, miért rettegnek a Fideszben a bukástól, arról itt írtunk: