Idejekorán, 26 évesen bejelentette végleges visszavonulását Gyurta Dániel

Mindezt kedden a Komjádi uszodában jelentette be az olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok úszó.

A 28 éves sportoló 2012-ben a londoni olimpián ért a csúcsra, amikor világcsúccsal megnyerte a 200 méteres mellúszás döntőjét. Világbajnokságokon 2009 és 2013 között három vébén nem lehetett legyőzni ebben a számban.

Nehéz pillanat ez az életemben, mert 90 százalék volt a teljesítményem, ez már nekem nem megfelelő, mert 110 százalék jellemző ram. Remélhetőleg lesz Gyurta a medencében, mert a testvérem versenyez a most kezdődő ob-n, de világbajnokságokon, és nemcsak a 2020-as, de még a 2024-es olimpián is – mondta meghatódva, könnyes szemmel Gyurta Dániel.

Ezután a vízbe ugrott a Komjádi uszodában, és gyerekek kíséretében leúszta utolsó 50 méterét. Ő ért először célba. Közösségi oldalán így búcsúzott rajongóitól:

„KÖSZÖNÖM, VÉGE! // THANKS FOR ALL, IT’S OVER!
Életem legnehezebb döntését meghozva búcsút mondok a versenyszerű úszásnak. Nem vagyok feladós típus, de beláttam, hogy el kell engedjem. Hálás vagyok az egész nemzetnek, hogy mögöttem álltatok, és megnyerhettem mindent, amit úszó megnyerhet: 6 évig voltam veretlen az egész világon.”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!