Levezették a színpadról, mert azt merte mondani: miniszterelnök!

A Független Egészségügyi Szakszervezet tartott tüntetést szombat délután az Alkotmány utcában, ahol több szónok az egészségügy különböző területeinek problémáiról beszélt.

Az egyik felszólaló Nagy Blanka volt, aki a Független Diákparlament nevében jelent meg. Amire azonban sem ő, sem a tüntetésen résztvevők nem számítottak, hogy a beszédét a szervezők megszakítják, ahogy kimondja, hogy “miniszterelnök” és “Balog Zoltán”, és leküldik a színpadról, mondván, hogy politika mentes az esemény.

Szűznek maradni és áldozni is a szerelem oltárán egyszerre, az nem fog menni kérem szépen. Az úgy nem megy, hogy tüntetek az egészségügy helyzetéért, tüntetek azok miatt az állapotok miatt, amit a kormány okozott, de a rendezvény “politika mentes”! Ha a politika felelős valamiért, amit szóvá teszek egy tömegrendezvényen, akkor az bizony politikai rendezvény. Pláne, kampányidőszakban. Ha a tömegből feltörő fújolást és fütyülést meghallották volna a szervezők, akkor rájöhettek volna, hogy senki sem a “politikus simogatás” igényével jelent meg.

Sajnos, itt tartunk, így nyomorította meg a lelkeket a Fidesz álságos rendszere, jobban belenevelte az emberekbe a “kussolj és nem lesz bajod” mentalitást, mint anno a Kádár rendszer. De lehet, hogy csak felélesztette, és ezért van az, hogy az egyetlen ember, aki úgy viselkedett a színpadon, ahogy kell, az egy diák volt, aki már csak könyvből ismeri a rendszerváltás előtti világot. Egy ember volt, akinek még szabad a szíve, akinek még nem kötötték gúzsba a lelkét.

A Magyar Narancs videójában 2 perc 50 másodperctől látható a megdöbbentő jelenet:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!