Mindenki meglepődött a bejelentésen, ezt senki nem várta most!

Úgy tűnik, a szavazók után az ellenzéki jelöltek józan esze is kezd megjönni, ha már egyes pártok vezetőségében csak a hiszti és a szemellenzős önáltatás maradt.

A Budapesti XVIII. kerület az első olyan, ahol teljes mértékben megvalósul a baloldali összefogás, ahol csak egy baloldali jelölt áll szemben a Fidesz jelöltjével. Nem csoda, hogy itt történt ez meg először, hiszen az MSZP-Párbeszéd jelöltje Kunhalmi Ágnes egy ismert és kedvelt jelölt, aki 4 évvel ezelőtt is pár szavazat híján, majdnem megnyerte a választást.

Az akkor különinduló LMP-nek önmagában semmilyen esélye nem volt, de szavazataival a Fidesznek egyel kevesebb mandátuma lett volna. Most úgy tűnik, ezt a bakit nem követik el még egyszer, hiszen a tegnapi nap folyamán mind a Momentum, mind az LMP jelöltje visszalépett Kunhalmi javára.

Kunhalmi így köszönte meg a visszalépéseket a Facebookon: “Tudom, hogy jelöltként nehéz ilyen döntést hozni a közös siker érdekében is, én is voltam ilyen helyzetben. De ez a döntés nem csak rólunk politikusokról, vagy a pártokról szól. A döntés ennél többről szól: Pestszentlőrinc és Pestszentimre lakóiról … ha megkapom a választók többségének bizalmát, mindenki képviselője leszek a XVIII. kerületben, azoké is, akik a Momentumra – vagy bármely más pártra tervezték – leadni szavazatukat.”

A négy évvel ezelőtti szavazatokat megvizsgálva, Kunhalminak most igen jó esélye nyílt a győzelemre:

  1. Kucsák László (Fidesz-KDNP) – 20 648 szavazat (37.6 %)
  2. Kunhalmi Ágnes (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) – 20 592 szavazat (37.49 %)
  3. Makai Tibor (Jobbik)- 8493 szavazat (15.46 %)
  4. Kassai Dániel (LMP) – 3448 szavazat (6.28 %)

Csak üdvözölni tudjuk Nagy Károly (Momentum) és Kassai Dániel (LMP) lépését, reméljük sok olyan jelölt lesz még, aki megtudja hozni a kormányváltás érdekében ezt a személyesen talán fájó, de bölcs döntést.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!