Ha ez bekövetkezik Orbán és családja hamarosan a nyomor küszöbén fog táncolni

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje egy szombati, budapesti rendezvényen a Szociális demokrácia 10 pontban című beszédében ismertette miniszterelnöki vállalásait. Karácsony Gergely többek között átfogó béremelési programot, 13. havi nyugdíjat és rezsicsökkentést is ígér az áprilisi választás után. A vállalások között szerepel még az antikorrupciós ügyészség létrehozása, az egészségügy forrásainak növelése, egy átfogó oktatási reform és a minimálbér adómentessé tétele is.

A tíz pont megvalósulása esetén a NER teljes egészében megszűnik, és helyre áll a demokrácia Magyarországon, megteremtve a lehetőségét az ország sikeres fejlődésének.

Szociális demokrácia tíz pontban

1. Visszavesszük a közpénzből létrejött fideszes magánvagyonokat

Vállalom, hogy a tisztességtelenül és törvénytelenül megszerzett, Orbán Viktor strómanjainál és hűbéreseinél lévő óriásvagyonokat és cégbirodalmakat a felállítandó Korrupcióellenes Ügyészség révén visszavesszük és a társadalom szolgálatába állítjuk. Felülvizsgáljuk az állami földbérlet-pályázatokat. A spekulánsoktól visszavesszük, és a helyi gazdáknak adjuk a földet.

2. A fideszes elit helyett az embereknek adjuk az EU-pénzeket

Vállalom, hogy az unióból érkező fejlesztési források – fejenként évi 130 ezer forint – nagy részét az állampolgárokhoz juttatjuk el, akik ezt képzésre, nyelvtanulásra, egészségmegőrzésre, lakásviszonyaik javítására, munkába járásra és ezekhez hasonló, hasznos célokra fordíthatják.

3. Visszaadjuk 13. havi nyugdíjat, megemeljük a 100 ezer forint alatti nyugdíjakat

Vállalom, hogy bevezetjük az egységes 13. havi nyugdíjat, ami az átlagnyugdíj összegével azonos. Személyes nyugdíjgarancia számlákat hozunk létre, megduplázzuk a nyugdíjminimumot, emeljük a 100 ezer alatti nyugdíjakat. Gyógyszerár-támogatást adunk a rászorulóknak.

4. Mindenki számára elérhető, színvonalas egészségügyet biztosítunk

Vállalom, hogy 50%-os béremelést adunk az egészségügyi dolgozóknak, hogy felszámolhassuk a betegek életét veszélyeztető szakemberhiányt és megszüntethessük a hálapénzt. Az egészségügyi kiadásokat az európai átlagra emeljük. Megerősítjük a háziorvosi ellátást, visszaszorítjuk a kórházi fertőzéseket, javítjuk a kórházak eszközellátottságát, korlátozzuk a várólisták hosszát.

5. Gyerekközpontú iskolát, jövőbarát oktatást hozunk létre

Vállalom, hogy negyedével csökkentjük a diákok óraszámát és kisebbek lesznek az osztálylétszámok; a gyerekek megtanulnak tanulni, együttműködni, számítógépet kezelni és angolul beszélni. Mindenki leérettségizhet. A tanároknak visszaadjuk a tanszabadságot, emeljük a bérüket és 7-8 évente kapnak egy pihenőévet. Az első diploma ingyenes lesz, és eltöröljük a tandíj-adósságokat.

6. Megemeljük a béreket, felszámoljuk a munkavállalók kiszolgáltatottságát

Vállalom, hogy átfogó béremelési programot indítunk: 150 ezer lesz a nettó minimálbér, emeljük az alacsony és közepes jövedelmeket: 4 dolgozóból 3 legalább 20-30 ezer forinttal többet vihet haza.
Adót vetünk ki az óriásvagyonokra, az offshore ügyletekre, a spekulációra és a környezetszennyezésre. Oligarcha-adót vezetünk be. Az összeszerelő üzemek helyett a tudásra, kreativitásra épülő gazdaságot fejlesztjük. A munkavállalók és szakszervezetek érdekeit szolgáló törvényeket alkotunk. A nők azonos munkáért azonos fizetést fognak kapni.

7. Csökkentjük a rezsikiadásokat

Vállalom, hogy az átlagfogyasztásig 30%-kal csökkentjük a gáz és 10 %-kal a villany árát, a legkisebb fogyasztásért pedig egyáltalán nem kell majd fizetni. Leállítjuk a paksi atomerőmű-bővítést! Ehelyett EU-s forrásokból lehetővé tesszük, hogy a családok önerő és hitel nélkül növeljék otthonaik energiahatékonyságát: szigeteléssel, nyílászárók cseréjével, a fűtés modernizálásával.

8. Felszámoljuk a szegénységet

Vállalom, hogy duplájára emeljük a tíz éve nem emelt családi pótlékot. Országos szinten is bevezetjük a zuglói szociális modellt: a szociális minimumot, a gyógyszer- és lakhatási támogatást. Lakhatási garanciát adunk: segítünk elérhető bérlakást szerezni a gyerekes családoknak. A devizahitelesek adósságait az eredeti árfolyamon újraszámoljuk. A közétkeztetés kiterjesztésével felszámoljuk a gyermekéhezést, és munkaviszonyként ismerjük el a beteg családtagok ápolását.

9. Fejlesztjük a hazai kis- és közepes vállalkozásokat

Vállalom, hogy megfelezzük az ügyintézéssel járó terheket az állampolgárok és a cégek számára. Tőkével és tudással segítjük a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat. Ők lesznek a magyar gazdaság motorjai! Megteremtjük a zöld e-államot – többek között a papírmentes ügyintézés és az online szavazás lehetőségét a választásokon és népszavazásokon.

10. Népszavazással megteremtjük a szociális demokráciát

Vállalom, hogy népszavazást írunk ki, ahol a népakarat megsemmisítheti a fideszes alaptörvényt és ezzel eltávolítja a független intézmények élére tett pártkatonákat. Az állampolgárok bevonásával új Alkotmányt fogadunk el, és kikiáltjuk a Negyedik Köztársaságot. Az új, szociális demokráciában az Alkotmány fogja védeni a lakhatáshoz és a szociális biztonsághoz való jogot, a férfiak és nők egyenlőségét. Visszaállítjuk a sajtószabadságot, beszüntetjük az állami propagandát.

Karácsony Gergely

MSZP-Párbeszéd, a Változás Szövetségének a miniszterelnök-jelöltje

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!