Orbán Viktor és a magyarok Facebookja

Soros György eladta az összes Facebook- és Apple-részvényét. Persze, hogy  a morális aggályai, vagy inkább üzleti megfontolások miatt tette, nem tudni, de azért az azonnali.hu kíváncsi volt: mit szólnak a parlamenti képviselők a kormány főellenségnek legújabb üzleti lépéséhez és a hozzáfűzött világmegváltó magyarázathoz.

Érdemes megnézni a videót, mit szólnak a képviselők a Facebook térnyeréséhez, azonban az igazán fontos dolognak még a felszínét sem kezdik el kapargatni. Ma, az internetet használó emberek nagy részének az elsődleges hírforrása a Facebook, tényként vesznek mindent, amit ott olvasnak.

Mert hát…. megírta a FACEBOOK

Igen megírta, és írja folyamatosan nap mint nap a hírfolyamban, mindenfélét. Például azt is tudhattam, hogy Clintonné egy angyal, Trump pedig trampli. No meg azt is tudom, ebben az országban minden pénz ellopnak, és a Kossuth tér is egy nagy semmi lett.

Most azonban válságba kerültem. A múltkor voltam a Kossuth téren, és tök jó, hogy közel lehet menni a parlamenthez, ami gyönyörű épület, és van egy kulturált látogató bejárat. Tudom tudom, szobor ment, és szobor jött, és ennek van ideológiai üzenete. Rá kell azonban jönnöm, nem mind igaz, amit “írt” a Facebook, konkrétan csúnyán becsapott. Gondoltam, becsap-e másokat is, ezért megnéztem egy ismerősöm hírfolyamát. Jesszusom! Úgy kattintottam a bezár gombra, mint aki Pandora szelencéjét nyitotta ki, és le is csapta gyorsan a fedelét, megrémülve a látottaktól. A szelence azonban már kinyílt, és kibújt belőle ami ki akart: kételkedés.

A NAGY HÍRFOLYAM ISTEN  a valóságot mutatja, vagy csak azt, amit látni akarunk?

Itt van az igazi csapda, hogy a viselkedésünk, kedveléseink, megjegyzéseink alapján azt kapjuk, amit leginkább látni, hallani szeretnénk. Ez pedig nem szembesít másfajta nézőpontokkal, nem tanít meg kritikusan gondolkozni, nem szoktat hozzá más véleményének elfogadásához. Helyette kialakítja a szektás viselkedést. Nem azért tudja ezt megtenni, mert buták vagy műveletlenek lennénk,hanem azért, mert bezár minket egy nagy buborék gettóba, aminek falain kívüli világból még csak beszűrődni sem enged információt.

A politikusok pedig ezt jól felismerték, és saját céljaikra használják, kialakítják segítségével a saját szektáikat, homályban tartva szavazóikat, megfosztva őket a gondolkodás szabadságától. Javaslom mindenkinek, nyugodtan kedveljen olyan oldalakat is, amiktől borsózik a háta, amiről eszébe sem jutna kimondani, hogy kedveli. Aztán olvasson onnan is és innen is híreket, vesse össze, és alakítsa ki a saját véleményét. Fárasztó, de higgyék el, megéri.

Politikusaink véleményét ezen a videón tudják megnézni:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!