Durván nekiment Orbánnak a luxemburgi külügyminiszter – Szijjártó vérfagyasztó választ adott

MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Orbán vasárnapi évértékelője nem csak itthon verte le a lécet. A luxemburgi külügyminiszter éles kritikát fogalmazott meg a magyar kormányfőről a Der Tagesspiegel című német lapnak.

„Ez a hozzáállás illik egy diktátorhoz, akinek fontosabb a hatalom megőrzésére irányuló ösztönzés, mint bármiféle politikai erkölcsi tartás.”

– mondta Asselborn az MTI tudósítása szerint.

A külügyminiszter többek között arról beszélt, hogy Magyarország feltartóztathatatlanul alakul át egy olyan országgá, amely elveszítette az emberi méltóság iránytűjét. Szerinte
Orbán Viktor a hazájukat a háború és a nyomorúság miatt elhagyni kényszerülő muzulmán menekültek elleni trágár félelemkeltéssel úgy tesz, mintha a kereszténységet védelmezné.
A magyar miniszterelnök kiforgatja a keresztény erkölcsöt, amelyet a testvériesség és a bajba jutott emberek megsegítésének elve vezérel.

Szijjártóék próbálják menteni a helyzetet

Jean Asselborn gyűlöli Magyarországot, elvakult bevándorláspárti, a migrációt támogató politikus, aki Soros György kottájából játszik, ezen felül ostoba is és a mostani nyilatkozatával minden határon túlment.

Szijjártó szerint a magyaroknak nincs szükségük a luxemburgi külügyminiszter agymenéseire ahhoz, hogy tudják mi a jó nekik. Egy kis sorosozás is becsúszott: a magyar külügyminiszter szerint az „Asselborn-félék” elárasztanák Európát, így Magyarországot is migránsokkal, szélsőségesen liberálisok, elfogadhatatlan álláspontot képviselnek, Soros Györggyel és magyarországi elvbarátaikkal közösen lebontanák a kerítést, de az Orbán-kormány, ami Magyarország biztonságát védi, ezt nem hagyja – foglalta össze a miniszter visszavágását az Index.

Úgy tűnik tehát, hogy bármiféle vélemény vagy kritika, ami külföldről Orbán személyét érinti, az az Európát migránsokkal elárasztani akaró Soros-terv része. Köszönjük, Péter!

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!