Elfogyott a muníció, már csak vagdalkozni tud a frakcióvezető!

Gulyás Gergely és Kósa Lajos a Parlamentben Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A fideszesek úgy látszik, minél magasabb pozícióban vannak pártjukon belül, annál nagyobb hülyeségek mondására kötelezik őket. Mondjuk lehet, hogy túl militaristának tartom a Fideszt, és nem is kötelezik őket, hanem önként csinálják. Vagy esetleg nem is csinálják, csak egyszerűen ilyenek.

Gulyás Gergely frakcióvezető most éppen az OLAF-ot vádolta meg azzal, hogy bele akar avatkozni a választásokba, és azt javasolta neki,hogy inkább alakítsanak pártot. Érdekes mellékszála a történetnek, hogy ezt nem akkor mondta, mikor a 4-es metróról szóló jelentést hozták ki, hanem akkor, amikor az Orbán család messziről ordító csalásairól rántották le a leplet.

Érdekes felvetés ez, hogy bárki, aki a Fideszt meri kritizálni, az rögtön a választásokat akarja manipulálni. Polt Péter, szerencsére ő soha nem akarta és nem is akarja, az hogy pár száz ezer forint miatt szocialista politikust kamerák kereszttüzében bilincsben visznek el, az a normális igazságszolgáltatás része. Még akkor is, ha ez a politikus mondjuk éppen a drogozó fideszes ficsúrokról rántotta le a leplet, akkor sem beszélhetünk fideszes bosszúról.

Mint ahogy az sem a választások befolyásolásáról szól, hogy a kormány milliárdokat költ olyan megtévesztő és félrevezető propagandára, amelyben például a brüsszeli intézményeket próbálják ellenségként feltüntetni. Bár jobban belegondolva, a Fidesznek tényleg ellenség mindenki, aki a valóság talaján állva tud független véleményt formálni.

Így lesz az ellenzékből szép lassan a haza ellensége, majd követi őket a független értelmiség, majd mindenki, akinek nincs párttagkönyve. Csak erre már 1990-ben egyszer nemet mondott Magyarország. Idén újra lesz rá lehetőség, hogy nemet mondjon rá újra.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!