Öngyilkosságáról beszélt Havas Henrik

Havas Henrik vallomást tett az utóbbi években átélt televíziós ügyeivel kapcsolatban. Elárulta, hogy pusztán a képernyőt hiányolja, a munkát nem.

Tavalyi évét összegezve arra jutott, hogy a 2017-es év “vegyes” volt. Történt jó és rossz is egyaránt – utóbbinál az év végi Baukó Éva által kirobbantott zaklatásos botrányra gondolhatott, ami miatt kirúgták az ATV-től. Szintén az év végén megcibálták a Vona-könyve miatt is.

A kirúgás után Havas mégis megkönnyebbülve érzi magát. „Megkönnyebbültem, mert a fél életemet ott töltöttem” – mondta. Az ex-műsorvezetőt nem hatotta meg a szakítás, hiszen korábban már az RTL-től és a Nap TV-től is el kellett búcsúznia.

Bár rengeteg fenyegető üzenetet kapott, miután megvádolták zaklatással, ő továbbra sem foglalkozik se Baukó Évával, se Molnár Anikóval.

„Ők nem az én szintem” – mondta Havas, aki az ügy miatt jogi lépéseket tett azóta.

A Tanár Úr beszélt az országhoz való viszonyáról is. „A nemzet egységét jelenítem meg, ebben az országban velem együtt szinte mindenki rosszul érzi magát. Ha húszéves lennék, akkor most elmennék jó messzire, negyven körül talán átképezném magam egy másik szakmára, ötvenévesen öngyilkos lennék, ám hatvannyolc évesen csak mosolygok és legyintek az egészre” – mondta.

Havas most pihen, de várja az új lehetőségeket. Nem zárkózik el az elől, hogy újra képernyőre kerüljön, és tervezi, hogy ismét ír – egy könyvet és egy színdarabot is.

„Ami biztos, hogy a következő időszakban két könyvet és egy színdarabot szeretnék írni. Egy krimit, egy erotikus könyvet és egy monodrámát ígértem az egyik színháznak” – írja a Star magazin.

Figyelem! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!