Ezt bebukták Orbánék, fizetniük kell, az alkotmánybíróság megsemmisítette a döntésüket!

Sok tapasztalt tanárral történt – gyakran 30-35 éve a pályán dolgozókkal -. hogy nem kapták meg a pedagógus II. átsorolást, ami nagyobb fizetést is jelentett volna. A nyugdíj előtt álló tanárok automatikusan megkapták ezt a fokozatot, ám aki önként jelentkezett átminősítő vizsgára, és az nem sikerült, az maradt az alacsonyabb fizetési fokozatban. „A minősítési eljárás nagyon sok esetben azért nem sikerült, mert a rendszer nem tudta befogadni, elszállt a portfólió” – mondta az ATV-nek Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.

Azonban az Alkotmánybíróság öttagú tanácsa megsemmisítette a pedagógusminősítésről szóló kormányrendelet egy részét, így azoknak a nyugdíj előtt álló tanároknak is jár a magasabb besorolás már 2017. január 1-től, akik az önkéntes vizsgán valamiért nem feleltek meg.  A döntés körülbelül 1300 pedagógust érint, akiket 2017 januárjától be kell sorolni a Pedagógus II. kategóriába. Az érintettek kb. 15 százalékos illetménytől estek el, ami végzettségtől, besorolástól függően 30-50 ezer forint is lehet havonta – ezt a pénzt kapják most meg visszamenőleg.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!