Durva lépésre készül Németh Szilárd – ha ezt megteszi, katasztrofális állapotok jönnek

A mai nemzetbiztonsági ülés nyílt volt. Vagyis lehetett volna, ha megtartják az ülést. A sajtó képviselői végig jelen voltak, a fideszes Németh Szilárd és címzetes társainak hisztériarohamát ezért az elejétől a végéig rögzítették is.

Nem lennénk Németh Szilárd helyében. Amúgy se, de most meg pláne. Ma ugyanis bele kellett állnia abba, hogy a király meztelen. Ma számot kellett volna adnia az elmúlt két évnyi Sorosozós szófosásról. Kemény, férfias döntést hozott. Elmenekült a bizottsági ülésről, és öles lépteivel a kijárat felé haladva, még derékból hátrafordult és Szél Bernadettre mutogatott.

(Németh Szerint az LMP miniszterelnök-jelöltje Soros-ügynök, és kockázatot jelent. Pedig nem jelent kockázatot, hiszen a legmagasabb C-típusú nemzetbiztonsági átvilágításon is átesett.)

Némethnek és Orbán Viktornak a mai ülésen éppen annak a Soros-tervnek a létezését kellett volna bizonyítania, ami nincs. Tudják ők ezt, nem hülyék. Orbán meg sem jelent, Németh pedig felállt és olajra lépett.

00555313
Budapest, 2018. január 25.
Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke (b4), valamint Móring József KDNP-s (b), Csizi Péter (b2) és Lezsák Sándor (b3), fideszes képviselők elhagyni készülnek az üléstermet a bizottság ülésén a Képviselői Irodaházban 2018. január 25-én. Mellettük Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke (b5) és Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja. A kormánypárti képviselők távoztak az ülésről, ezért az határozatképtelenné vált.
MTI Fotó: Kovács Tamás

A bizottság munkáját megtrollkodó fideszes képviselők testületileg elhagyták a helyszínt. Szél a folyosón még odament Némethhez, mesélje el neki, mi nyomasztja, mi bántja, de a rezsiharcost várták a sajtótájékoztatón, ezért Széllel megbeszélték, hogy majd azután “ott megbeszélik” – az “ott”, egy a folyosó végén lévő iroda volt, melyre nyomatékosítva helyhatározóját – kezével rá is mutatott a Fidesz prominense. A sajtótájékoztató véget ért, Németh kieresztette a gőzt jóízű Sorosozás formájában, majd faképnél hagyta Szél Bernadettet, aki megszeppenve állt a megbeszélt helyen. Bumm, na és?

Molnár Zsolt a nemzetbiztonsági bizottság elnöke sztoikusan fogadta a fideszes akciót. Az épp távozó kormánypárti delegációt még szembesítette, hogy jelen nyilvános ülést korábban még ők forszírozták, a rendezetten távozó csoport lépteinek nehézkes, visszeres hangjai azonban már távolodtak.

A teljes magyar sajtó elsősorban Orbán Viktor magyarázkodására lett volna kíváncsi – persze egy kis show így is jutott. A miniszterelnök, aki az Echo TV-n egyszer már bemutatta az internetről kinyomtatott Soros-tervet (nevetését közben alig bírta visszafojtani) most beszámolhatott volna a bizonyítékokról, hogy az a nemzetbiztonsági bizottság érdemben megvizsgálhassa végre. De nem tette.

Aztán itt volt még ez az 1300 menekült is, akiket titokban befogadtunk – állítólag. Róluk is ejthetett volna néhány szót a miniszterelnök, meg arról a néhány tízmilliárdról is, amit tudtával költöttek el pont annak a kampánynak a keretein belül, ami arra vonatkozott, hogy egy árva menekült sem léphet magyar földre.

Molnár Zsolt csalódott, hogy Orbán nem jelent meg, szerinte ugyanis itt volt a remek alkalom arra, hogy a Soros-ügy végére pontot tehessenek. Az ügy ennyivel azonban szerinte “nincs lezárva”. Mai lelépésükkel szerinte a fideszesek “megcsúfolták a demokráciát”.

Levelet kaptam, lájf!

A bizottság szocialista elnöke megállapította, hogy az ülés határozatképtelen, majd bejelentette, hogy:

“levelet írt Soros Györgynek”

Ebben arra kéri a magyar származású amerikai milliárdost, hogy ugyan számoljon már be erről az itthon csak “Soros-tervként” ismert, hát… tervről. Miért támadja őt a Fidesz? Mi igaz a személyével kapcsolatos híresztelésekből?

Válaszlevelének tartalmát a bizottság – a nyilvánosság bevonásával – fogja értékelni, ami a várakozások szerint kifogja a szelet a Fidesz első számú kampánytémájának vitorlájából.

Molnár Zsolt azt mondta, hogy ő maga – Orbánékkal ellentétben – nem ismeri Soros Györgyöt, de reméli, hogy a milliárdos megírja válaszát, és azzal lezárulhat a két éve folyó hazugságkampány.

Az ügy ezzel még nem ért véget. Németh Szilárd ugyanis megtudta, hogy Molnár Zsolt levelét megírta, ezért meglepettségében gyorsan le is “nemzetbiztonsági-kockázatozta” a bizottság elnökét, és kilátásba helyezte, hogy adott esetben ki is tiltja.

(Németh Szerint Molnár kockázatot jelent. Pedig nem jelent kockázatot, hiszen a legmagasabb C-típusú nemzetbiztonsági átvilágításon is átesett. Ja és nem tilthassa’ ki.)

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!