Kamuszámlákkal szerzett milliókat a fideszes polgármester – mi lett a sorsa?

A kép illusztráció

Ha valami nagyon megy a Fidesznek, az nem más mint a mutyi. Úgy gondolom, abban mindenki egyetért, ha egy kis (vagy sok) pénzről van szó, a kormánypárti politikusaink mindig vevők egy kis trükközésre. Bár most már nagyüzemben nyomják a közpénzek lenyúlását, régen sem kellett szégyenkezniük. Mai Fidelős cikkünkben pont egy korábbi ügyet szeretnénk feleleveníteni, mert úgy gondoljuk, emlékeztetni kell az embereket a régi bűnökre is.

Jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és más bűncselekmény miatt emeltek még vádat Ádánd Fidesz-KDNP-s polgármestere, Pollák Tibor ellen. Az akkor 58 éves férfi 2003 és 2007 között, a somogyi falu akkori polgármestereként jó fideszes módjára mutyizással szerzett magának egy kis lóvét. Pontosabban valótlan tartalmú számlákkal jutott hozzá egy beruházáshoz nyújtott állami támogatáshoz.

2003-ban a polgármester az önkormányzat nevében nyújtott be a pályázatot egy nettó költségen 15,3 millió forint értékű egészségügyi centrum építésére, amelyhez több mint 10,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak a Somogy Megyei Területi Államháztartási Hivataltól.

A csaló Pollák több vállalkozással is megállapodást kötött, azonban a támogatási összeg lehívása érdekében olyan számlákat is benyújtott a Magyar Államkincstár Somogy Megyei Igazgatóságához, amelyek mögött nem volt valós “gazdasági esemény”, így jogosulatlanul szerzett meg több mint 10,7 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást. Persze mondanunk sem kell, hogy ez a fideszbűnöző sem fizetett meg a tettéért…

Ha nem akarod elfelejteni, milyen bűnöket követtek el a fideszesek, kattints ide!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!