Egy mocskos ügyet tárt fel az MSZP, amit nagyon nehéz lesz tisztára mosni

A Pest Megyei Főügyészség hétfőn elrendelte a nyomozást az Elios Innovatív Zrt. ügyében – adta hírül a 444. A főügyészség közleménye szerint az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) igazságügyi ajánlásai esetén követett protokollnak megfelelően, a Pest Megyei Főügyészség nyomozást rendelt el, amelynek teljesítésével a Készenléti Rendőrség alá tartozó Nemzeti Nyomozó Irodát bízta meg.

Orbán Viktor miniszterelnök vejének cége ellen most megindult nyomozást megelőzően az OLAF két éven át vizsgálta a gyanús ügyleteket. A közbeszerzéseken rendre győztes Eliosnál több szabálytalanságot, az eljárások manipulálását, valamint a résztvevők közötti összeférhetetlenséget, illetve csalás gyanúját állapította meg a hivatal.

Bár azt mindenki tudni véli, hogy kik lopnak, hogy kik azok a személyek, akiknél elvész a közpénz jellege, eljárás azonban csak kevés esetben indul a pofátlan ügyekben, lecsukni meg még valahogy egyiket sem sikerült.

A gyanú szerint a Tiborcz István tulajdonában álló cég összejátszott a projektek előkészítésén dolgozó Sistrade Kft.-t vezető Hamar Endrén keresztül. Az ügyet tovább árnyalja, hogy utóbbi Kft. vezetője az a személy, akit 2013 tavaszán Tiborcz követett az Elios ügyvezetői székében.

“Egy cég maguk”

A Legfőbb Ügyészség január 12-én kapta meg az OLAF jelentését, mely alapján az illetékes szerveknek el kell rendelni a nyomozást.

A Polt Péter vezette Legfőbb Ügyészség közlése szerint az OLAF jelentése három – 2009-2014 között kibocsátott KEOP (Környezet és Energia Operatív Program) pályázatának a vizsgálatára vonatkozik.

Az Elios rendre megnyerte azokat a közbeszerzési pályázatokat, melyeket települési közvilágításra írtak ki. Ezek többségét eleve úgy írták ki, hogy a pálya a Tiborcz cégének lejtsen. Sőt! A Direkt36 oknyomozó újságírói birtokába jutott hangfelvétel alapján tudható, hogy a miniszterelnöki vej már azelőtt egyeztetett a munkákról, minthogy kiírták volna egyáltalán. Aztán a vége meg az lett, hogy hajmeresztő árakon számlázták ki a lámpákat (akár százmilliós eltéréssel is).

A 24.hu információi szerint az ügy miatt eljött az, amitől féltünk. Az OLAF 13 milliárd (!) forintos bírsági javaslatot tett az Európai Bizottságnak, és ha a vizsgálat megállapításai helytállóak, akkor azt bizony vissza is kell fizetni.

Lázár János, akivel Tiborczot lekapták egy úgynevezett “kötetlen beszélgetésen” – hallgat. A miniszterelnök – ő is hallgat. A Fidesz hallgat.

A szocialista Harangozó Tamás, a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke megelégelte a hallgatást, és felszólította a független legfőbb ügyészséget, hogy azonnal tegyék tisztába ezt a súlyos ügyet, hozzák nyilvánosságra a transzparens jelentés minden részletét, és azonnal tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ne lehessen “eltüntetni” a terhelő bizonyítékokat. Kevés az idő, a ködösítés elrajtolt, hiszen már kapásból két kilátásba helyezett büntetési tételről is lehet olvasni. Amit persze megint mi fogunk fizetni.

“Polték nyomoznak az Orbán-család csalássorozatának az ügyében. Az első hírek arról szóltak, hogy Orbán Viktor vejének a cége 2011–2015 között csalással jutott uniós forrásokhoz, ezért 12 milliárd forint visszahívására tett javaslatot az Európai Csalás Elleni Hivatal.

Polték ma azt közölték, hogy az ügyészségi vizsgálat 2009–2014 közötti időszakról szól, három pályázatot érint és már 13 milliárdos visszafizetésről szólnak a hírek.

Sem az évszámok, sem a számok nem stimmelnek, éppen ezért követeljük az Európai Csalás Elleni Hivatal vizsgálatának teljes nyilvánosságra hozatalát. Ugyanakkor az elkövetők esetleges összebeszélésének illetve a dokumentumok eltűnésének megakadályozása érdekében javasoljuk a szükséges halaszthatatlan nyomozati cselekmények elvégzését.”

Kapcsolódó cikkünk:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!