Kenőpénzt kért és fenyegetőzött a fideszes politikus

Kép: Youtube

Ebben a cikkünkben egy újabb fideszbűnöző méltatlanul elfeledett ügyét fogjuk feleleveníteni, hogy még véletlenül se tűnjön el a süllyesztőben. Ebben a történetben is tökéletesen látszik, hogy míg Orbánék másokat, sokkal kisebb dolgok miatt tűzzel-vassal üldöznek, a saját körükben levő bűnözők szinte mindig megússzák egy kis ejnyebejnyével.

Máthé Attila, a Fidesz városi elnöke, Debrecen volt alpolgármestere. a 2010-es választások előtt polgármesterjelöltként fejenként egymillió forint kenőpénzt kért két helyi lakostól a leendő egészségház kialakítása érdekében. Az üzletben a vád szerint Pinkovai Elek, Hajdúsámson volt fideszes önkormányzati képviselője közvetített. A szóban forgó ikerházat korábban építési vállalkozóként maga építette, és mivel azt szép nagy bankhitel terhelte, így mindenkinek kapóra jött volna, ha a város megvásárolja.

Igen jól járt volna Máthé és a Fidesz is, ha az üzletet nyélbe tudták volna ütni, mivel a vételárból egy-egy millió forintot költhettek volna a kampányra. A csaló fideszest azonban az egyik ingatlantulajdonos feljelentette, és tulajdonostársával, Pinkovai lányával megtagadta a kenőpénz kifizetését.

„Amikor még én is fideszes képviselő voltam, megmondtam a többieknek, hogy ne sumákoljatok, vigyázzatok! Hiszen én nagyon hamar beleláttam a kártyákba, és amikor megláttam a napirendet, már rögtön tudtam, mi hová csúszik-mászik a pénzből”

– árulta el a Debreceni Törvényszéken másodrendű vádlottként Pinkovai a vesztegetési perben.

Vallomása szerint a férfi tudni akarta, hogy „az a sok millió forint az én orrom előtt hová tűnt”, és össze is veszett a többi fideszessel. A nyomozáskor beismerő vallomást tett, míg Máthé minden vádat letagadott.

A bíróság előtt megjelent Pinkovai lánya is, aki szerint a fideszesek kikényszerítették, hogy a helyi tévének nyilatkozza azt, hogy tőle nem kértek vissza egymilliót. A lány engedett a nyomásnak, végül mégis elismerte, hogy hazudott:

„igenis kértek tőlem pénzt, de megfenyegettek, hogy fogjam be a számat. (…) Máthé Attila és más fideszes vezetők azt mondták, hogy kicsinálnak engem és a családomat, ha eljár a szám”

– állította a megfélemlített nő. A nyilatkozat szövegét a fideszesek írták meg helyette, a kamerát pedig Máthé felesége kezelte.

Szerencsére a Fidesz polgármester-jelöltjeként induló Máthé végül elbukta a választást. Végül vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés miatt két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte első fokon a Debreceni Törvényszék. Magyarul próbaidővel megúszta tettét. Pinkovai Eleket bűnsegédlet miatt 50 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!