Lebukott a Fidesz? Orbán is Soros ügynöke lett? Figyelem csak “konteó” hívőknek!

Nem egyszer írtunk már arról, hogy miért is gyomorforgató hazugság a Fidesz Sorosozása, hogyan vérzik ezer sebből a tartalom, és mi is a valós célja az egész migránsozó kampánynak.

Orbán szerint létezik a Soros-terv, és Brüsszel azt hajtja végre, amikor azt kéri hazánktól, hogy a nemzetközi szolidaritás jegyében, végezze el két éven belül 1294 személy menedékkérelmének elbírálását. Ezt viszont nem vagyunk hajlandóak megtenni, mert ez az egész, csak a gonosz terv része. Ha pör, hát legyen pör, tudják meg ezek a brüsszeliták milyen is a magyar virtus.

Ekkor azonban megjelenik a színen Altusz Kristóf külügyi helyettes államtitkár, aki a Times of Malta című lapban szerdán megjelent interjúban  kijelentette, hogy Magyarország tavaly  titokban befogadott 1300 menekültet. No, akkor itt valami hiba csúszott a gépezetbe, mert ugye mi hallani sem akarunk még arról sem, hogy menedékkérelmeket bíráljunk, közben meg titokban nem csak hogy elbíráljuk ezeket, de meg is adjuk a menekült státuszt 1300 embernek. Perre megyünk az Európai Unióval, a semmiért, illetve hát a botrányért önmagáért, hogy lehessen verni a mellünket az óriásplakátok alatt.

Most, ha összeesküvést akarnék gyártani, akkor azt mondanám, hogy Orbán tulajdonképpen Soros embere, hiszen ő segítette a  Fideszt és személyesen Orbán Viktort is a politikai pálya elején, és most jön a hála, amikor titokban végrehajtják a Soros-tervet, miközben a közvélemény felé ügyesen tagadják. Nem hiába, ilyenek ezek a Soros bérencek, átvernek mindenkit.

De nem akarok összeesküvéseket gyártani, a kormánypárti médiában foglalkoztatottak ebben sokkal profibbak mint én. Egyszerűen csak azt gondolom, hazudoznak össze-vissza, és néha lebuknak. Most is ez történt.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!