Bemutatjuk az egykori felbujtó fideszest, aki miatt lángokban állt Budapest

Fotó: MTI

Ebben a cikkünkben egy újabb fideszbűnöző méltatlanul elfeledett ügyét fogjuk feleleveníteni, hogy még véletlenül se tűnjön el a süllyesztőben.

Goró Oszkár, a Fidelitas egyik alelnöke még részt vett a 2006-os Magyar Televízió elleni ostromban, kővel dobálta a székházat és rendőröket, üvöltözött, biztatta a társait, akik felgyújtottak és megrongáltak 21 gépkocsit és két motorkerékpárt..

Bár a Fidesz és Fidelitas is kizárta soraiból Goró Oszkárt, aki azzal védekezett, hogy a Hír Tv munkatársát védte, az MSZP frakcióvezetője viszont tökéletesen rámutatott arra, hogy az ellenzéki párt az áldozat szerepében tetszeleg, holott „felelőtlen felbujtó, olykor tettes”. Ezzel kapcsolatosan bemutatták a Hír TV felvételét, amelyen az volt látható, hogy a fideszes, XV. kerületi frakcióvezető, az önkormányzat rendvédelmi bizottságának tagja kövekkel dobálja a köztévé székházát.

Goró Oszkár ellen Hajdú László, a XV. kerület MSZP-s polgármestere feljelentést tett. A szocialisták frakcióvezetője szerint Orbán Viktor lehetett volna az egyetlen, aki leállíthatta volna az erőszakos cselekményeket, mégsem tette.

Szijjártó Péter persze elkezdett mismásolni, azt állította, hogy beszélt Goró Oszkárral, aki azzal védekezett, hogy csak egy üres sörösdobozt dobott a rendőrök közé, miután azt tapasztalta, hogy a rendőrök megütötték a Hír TV egyik munkatársát. Összevissza beszélt. Egy korábbi tárgyaláson azt mondta, azért volt a Szabadság téren, mert mint politikus, első kézből kívánt tájékozódni. Ezután pedig jött a sörösdobozzal. Idézzük:

“a székház lépcsőjére nem mentem fel, az a széttaposott sörösdoboz, amit dobtam, nem alkalmas sérülés okozására, de azt érzékeltethette, hogy a rendőrök sem tehetnek meg mindent.”

Goró Oszkárnak ezek után még volt pofája fideszes jelöltként indulni a XV. kerületi önkormányzati választáson, sőt a kerület fideszes elnökének felszólítása ellenére sem mondott le mandátumáról.

Az MSZP politikusa megjegyezte, a Fidesz hiába próbálta azt mutatni, hogy neki nincs köze az erőszakos vandálokhoz, az, hogy többek közt Kerényi Imre is felszólalt a vandál tüntetésen, bizonytja, hogy a mostani kormánypárt nem határolódott el a szélsőséges szövetségeseitől, és provokálta az embereket.

Senki sem tudja, mi lett végül Goró Oszkárral. Teljesen eltűnt a közéletből. 2014-ben még az esettel kapcsolatban történt még egy perújrafelvétel, aminek nem fedték fel az eredményét, pedig többen is próbálkoztak kideríteni.

Mindezek fényében elég érdekes, hogy az utóbbi évek békés tüntetéseit nevezték Orbánék erőszakosnak és provokatívnak…

Még egy történetet érdemes felidézni, hogy lássuk, mennyire egyoldalú a Fidesz féle jogállam: 10 év fegyházra ítéltek egy háború elől menekülő férfit, Ahmed H.-t, akinek ugyanaz volt a bűne, mint a fideszesnek. Annak idején a b1.blog.hu ráadásul kiderítette: Ahmed H. legálisan is bejöhetett volna Magyarországra, mert a röszkei összecsapás idején, felesége révén már tíz éve Cipruson élt, voltak papírja, szabadon mozoghatott az EU-ban. A családja azonban csak 2015-ben érkezett volna Európába a balkáni útvonalon keresztül. Ahmed csupán rajtuk akart segíteni pénzével, nyelvtudásával, ezért csatlakozott hozzájuk az úton. Ez a férfi ugyanazt tette, mint Goró Oszkár, csak őt terrorcselekmény miatt fegyházra ítélték (megafon használata és dobálózás miatt), míg a fideszes nem kapott semmit…Mindenki vonja le a tanulságot.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!