Részegen lopott a fideszes politikus. Ami ezután történt vele, attól padlót fogsz!

Fotó: MTI

Újabb csodálatos történetet ásunk elő mai cikkünkben, mert nem szabad hagyni, hogy feledésbe merüljön ez a felháborító eset sem, melyet természetesen újra egy fideszes politikus követett el.

A történet Murok Ferencről szól, aki 2012-ben került még reflektorfénybe, mivel részegen lenyúlt a Tescóból egy árazógépet. A sarkadi képviselő-testület pénzügyi bizottságának volt fideszes elnöke Balogh Ákossal tértek be a sarkadi áruházba, hogy bevásároljanak. Mint kiderült, Murok a bolti kaland előtt közel fél liter töményet húzott le, úgyhogy ez megadta az este hangulatát.

A boltban lévő kamerák vették fel, ahogy a fideszes gyors léptekkel odament egy bevásárlókocsihoz , és eltulajdonította az árazógépet, amely 56 ezer forintot ért. A parkolóban utol érte az egyik alkalmazott, hogy megkérdezze, van-e nála valami, ami nem az ő tulajdona. Murok nemmel felet és leléptek. Később telefonon is tagadta, hogy lenne nála valami, de később mégis visszavitte a lopott árazógépet.

Ezek után akkora blődséggel állt elő, hogy ők csak ”tesztelni akarták a Tesco biztonsági szolgálatának éberségét”, aztán jött azzal, hogy rossz tréfa volt. Összevissza beszélt. Elkezdődött aztán a kimosdatás. Egy orvosszakértő hirtelen megállapította, hogy mindenféle baja volt az eset ideje alatt, Pontosan: magasvérnyomás-betegség, gócos agyállomány-elhalás, általános érelmeszesedés, magas zsírvérűség és a cukorbetegség szemszövődményei.

Végül teljesen elsikálták az ügyet. A Gyulai Városi Ügyészség szerint a lopás bűncselekményének megállapításához számos törvényi feltétel együttes megléte szükséges. Ezekhez sorolható az eltulajdonítási szándék, amelyet a vádhatóság nem tudott egyértelműen megállapítani a beszerzett információk alapján. Emellett azzal is jöttek, hogy Murok többször is mondta a vallomása alatt, hogy nem akart lopni…Aha. Most komolyan ennyi elég? Hogy egy tolvaj azt emlegesse, hogy dehát ő nem is akart lopni, csak viccelődött és felmentik a vádak alól? És most jön a legeslegviccesebb rész. Hiába vette fel azt az áruházi kamera, szerintük ez nem elég bizonyíték a lopásra. Pontosan idézzük:

„a körülmények alapján az sem állítható, hogy Murok Ferenc gyanúsított nem tulajdonította el az adathordozót, azonban a felsorolt indokok miatt kétséget kizáróan nem bizonyítható.”

Ennyi. Már nem tudom, sírjak-e vagy nevessek, akkora pofátlansággal állunk szemben.A Fideszben azt hiszik, bármit megtehetnek, úgysem kell érte felelniük. Kérdem én, meddig? Remélem nem sokáig…

Ha nem akarod elfelejteni, milyen bűnöket követtek el a fideszesek, kattints ide!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!