Nem csukták le a bűnöző fideszest – durva, hogy mit kapott helyette

Fotó: Youtube

Mi a Pesti Bulvárnál törekszünk arra, hogy felidézzük azokat a történéseket, amelyek a Fidesz bűnlajstromához tartoznak, vagy azzal szorosan összefüggésben állnak. Épp ezért hoztuk létre a Fidelőt, mely azt a célt szolgálja, hogy emlékeztessen azokra a pofátlan húzásokra s bűncselekményekre melyeket Orbánék elkövettek. Ebben a cikkünkben Gergely Zsolt csodás “megmenekülésének” történetét idézzük fel.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés volt fideszes alelnöke és négy társa ellen 2009 februárjában emeltek vádat hivatali vesztegetés miatt a miskolci Nemzetközi Kereskedelmi Központ (ITC-székház) tervezett értékesítése kapcsán.

A Borsod megyei önkormányzat 2007 márciusában döntött úgy, hogy eladja a tulajdonában lévő épületet. Az ingatlant felértékeltették, majd nyilvános pályázatot írtak ki az eladására. A volt fideszes anyagi ellenszolgáltatásért segített vállalkozóknak, hogy áron alul juthassanak hozzá a székházhoz. Közreműködésével még a nyilvánosságra hozatal előtt megismerték a pályázati kiírást. Az ügylet végül nem jött létre, az ingatlan a megyei önkormányzat tulajdonában maradt. Első fokon hat év börtönbüntetésre ítélte Gergely Zsoltot a megyei bíróság csütörtökön. A döntés szerint a politikusnak 43 millió forint kártérítést is fizetnie kell.

A politikus ezután azt nyilatkozta: megdöbbent az ítéleten, s ő bizony fellebbez a debreceni ítélőtáblához. A bíróság hatalommal való visszaélés és korrupció vádja miatt ítélte el. A politikus az elsőfokú döntés miatt felfüggesztette Fidesz-tagságát.

Mielőtt még azt hinnénk, ő legalább megkapta és leülte, amit megérdemelt, hát sajnos nem így történt. A Debreceni Ítélőtábla büntetőtanácsa 2014-ben úgy döntött, enyhíti a csaló fideszes és négy társa ellen az első fokú ítéletet: a szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás büntetéseket mellőzve a vádlottakat végül csupán pénzbüntetésre ítélte. Gergely Zsolt 600 ezer forinttal megúszta azt, amiért mást (értsd. mindenki, aki nem fideszes) egyértelműen lecsuktak volna.

Az ítélőtábla indoklása szerint a megismételt eljárásban az első fokú bíróság kismértékben hiányos tényállást állapított meg, és emiatt részben téves következtetéseket vont le a vádlottak bűnössége kérdésében. Az ítélőtábla álláspontja szerint minden kétséget kizáró bizonyíték nem merült fel azzal kapcsolatban, hogy megvalósult-e korrupciós magatartás, és hogy a másodrendű vádlott visszaélt hivatali helyzetével.

Vajon valóban így történt a dolog, vagy valaki “fentről” nyomást gyakorolt rájuk? Nekünk igencsak gyanús, hogy a börtönből és a 43 milliós büntetésből végül nem lett semmi, csupán aprópénz…Mára már mindenki kiismerhette a Orbánék piszkos módszereit. Ha a saját bőrüket kell menteni, nem ismernek se Istent, se embert. Úgy mozgatják a szálakat, ahogy a kedvük tartja. Bízzunk benne s tegyünk érte, hogy már ne sokáig tehessék ezt!

Ha nem akarod elfelejteni, milyen bűnöket követtek el a fideszesek, kattints ide!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!