Kész, ennyi volt, lehet hazamenni – Megkezdődött a Momentum végjátéka?

Fotó: 24.hu

Úgy látszik, végleg összedől a Momentum a közeledő küldöttgyűlésén, ha kihúzzák addig. Már tavaly beszámolt róla a hazai sajtó, hogy elnökségi tagok távoztak a Momentumból. Pottyondy Edina magánéleti okra hivatkozott,  míg Kádár Barnabás nem tagadta, hogy az operatív vezetéssel különbözött össze.

A folyamat nem állt itt meg, a közeledő küldöttgyűlés előtt ott tartanak, hogy további fontos tisztségben lévő vezetők távoznak.

Zaránd Péter kampányfőnök, aki a népszavazási kezdeményezést is koordinálta, önként távozott a belső nyomás miatt. Bár az elnökség kitartott mellette, a tagság jó része nem kívánt vele együtt dolgozni. Túry Márton mindössze három hónap kabinetfőnökség után hagyta el a posztját, igaz, az elődje sem bírta sokáig a Győrődést. Papp Gergő aki a Nolimpia kampányban is már a Momentum kommunikációjáért volt felelős, szintén önként távozott, állítólagos belső feszültségek miatt. Nem maradt sokáig Kommunikációs igazgató nélkül azonban a párt, Hajnal Miklós szóvivő gyorsan lecsapott erre a posztra is. A változásokat azzal indokolták, hogy a kampányidőszak mindenkinek megterhelő. Pedig az még csak most kezdődik!

A jövő heti küldöttgyűlés napirendje még nem állt össze. de azt rebesgetik, olyan feszültségek vannak a pártban, amik esetlegesen Fekete-Győr András cseréjét is előrevetíthetik. Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen szűk, csak Budapesten létező csapatban azért könnyebb együtt dolgozni, de úgy látszik ezt a lépcsőt még nem sikerült megugraniuk.

Mi ebből a tanulság? Ha van a történetnek tanulsága, akkor talán az, hogy érdemes valamiféle értékrend alapján politizálni, nem pedig megelégedni azzal, hogy támadunk és lenézünk mindenkit, aki eddig bármilyen szerepet is vállalt a politika színpadán. Nem elég a program, nem elég az innen-onnan összegyűjtött jelölt lista, kell valami ideológiai kötőerő, ami köré lehet szerveződni. A mindenki takarodjon, mert jövünk, úgy látszik nem elég, talán az is szükséges, hogy gondoljunk valamit a világról.

Másik tanulság, a negyedik hatalmi ág, a média szerepe. Milyen könnyen tud valakit felemelni, virtuálisan létező dolgokat valóságként eladni, és milyen könnyen tudja őket el is dobni, ha már nem lát hasznot a szerepeltetésben. Azt, hogy ez a haszon honnan származott, kinek állt érdekében, ne firtassuk, született már erre elég összeesküvés elmélet.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!