Ilyen bunkózás még nem történt: Szíjjártó megalázta a nagyköveteket

A Magyarországra akkreditált nagykövetek rendszeresen találkoznak egy-egy munka reggeli vagy ebéd keretében. Azért fontosak ezek a találkozók, mert itt kötetlenebbül lehet megvitatni kérdéseket, mint egy hivatalos találkozón.

Éppen ezért, a hivatalban lévő kormányfők is megtisztelték jelenlétükkel ezeket az eseményeket, egyrészt jelezve, hogy fontos hazánk megítélése más országok részéről, másrészt talán olyan háttér információk is elhangozhattak, amik hasznosnak bizonyultak a diplomácia útvesztőiben.

Orbán sem tett másképp kormányzása elején, azonban egy ideje már nem vesz részt ezeken a találkozókon, maga helyett Szíjjártó Pétert küldi, mint külügyminisztert. A semminél ez is több, bár jelzés értéke van, hogy nem a legmagasabb szintű vezető vesz rész ezeken a találkozókon. Azonban most olyan sértést vágtak a nagykövetek fejéhez, ami balkáni kocsmák törzsvendégei között sem szokás.

Az év utolsó munkahetén – a svéd nagykövetség szervezett munkareggelit az Európai Unió Budapestre akkreditált nagyköveteinek, az eseményre meghívták Szíjjártót is, aki el is fogadta a meghívást. A téma a 2017-es, a magyar diplomácia életében is eseménydús év lett volna, ahol talán tisztázni lehetett volna hazánk egynémely vitatott külpolitikai intézkedését. Azonban Szíjjártó az eseményt megelőző nap lemondta más programra való hivatkozással a találkozót, maga helyett egy államtitkárt küldve! Nem meglepő, hogy ezek után a német és a román nagykövet is távol maradt, a megjelentek pedig felháborodásuknak adtak hangot.

Jellemző ez az Orbán kormány külpolitikájára, tulajdonképpen semmit nem törődnek vele, hogy milyen képet festenek le hazájukban országunkról a nagykövetek. Egyre inkább növekszik az ellenszenv Orbánékkal szemben, mert ezeknek a találkozóknak az eredeti témájától eltérően, csak arra használják a megjelenést, hogy a menekültkvótákat és az ukrán nyelvtörvényt kritizálják. Nem csoda, ha több ország is az elmúlt időszakban ugyanezt tett, csak alacsonyabb vezetői szinten tárgyalt hazánkkal.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!