Ez még a Fidesztől is sok: éhező gyermekeket loptak meg, aljas módszerrel

Az afrikai banánköztársaságok teljhatalmú urainak egyik kedvenc bevételi forrásuk, hogy a sorozatosan érkező ENSZ segélycsomagokból lecsippentenek egy kicsit maguknak, úgy kb. a felét, és eladják a nyílt piacon, ingyen pénzhez jutva.

Amikor azt gondolnánk, hogy ilyen nálunk nem történhet meg, akkor azonban keserű csalódás ér mindenkit, aki azt gondolná, hogy ha másnak nem is, de annak biztosan nemzeti minimumnak kellene lennie, hogy éhező gyerekektől nem lopunk!

Történt, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság RSZTOP uniós programban közbeszerzéssel 13,7 milliárd forintot költött élelmiszerre, amit rászoruló családok részére osztanak szét. Idáig ez rendben is van, sajnos nem tudunk vitatkozni a szükségszerűségével. Azon is túllendülnénk hamar a nemes célt látva, hogy a doboz tetején az „Ezt a csomagot Magyarország kormánya juttatta el önhöz és családjához”  felirat díszeleg. Végül is igaz, csak azt felejti el mondani, hogy ami benne van élelmiszer, az jött Brüsszelből, tudják onnan, akiket most utálni illik, mert hogy a Soros-tervet hajtják végre. Biztos ez is annak az őrült gonosz tervnek a része. Nem tudom. Erről konzultálni kellene.

Akkor kezd azonban az egész dolog kezd megrohadni és szépen belesimulni a NER nyomorult világába, amikor a közbeszerzésen indulókat egy kivételével mind kizárták, mert TÚL ALACSONY ÁRAT ADTAK BE! Olcsón nem kell a liszt, adják drágán, rászorulóknak lesz! Nehogy esetleg ugyanabból az összegből több embernek lehessen segíteni!

Természetesen egy olyan konzorcium nyert a pályázaton, aki már ismerős más közbeszerzések kapcsán. A Halker-csoport egyik dolgozója szerint, míg pl. : a Zala felvágott kilogrammját 829 forintért szokták adni piaci cégeknek, de a szociális intézményeknek 1050 forintba kerül, egy kilogramm sajtkrém esetén a piaci ár 879 forint, a közbeszerzésen 1020 forint. Lopni semmiképpen nem szép dolog. Éhezőktől, rászorulóktól lopni viszont már annyira gyomorforgató, amire nincsenek szavak.

Az egész gusztustalan botrányra Hadházy Ákos akadt rá, aki fel is tárta az mno.hu-nak adott interjúban.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!