“Elmentek ti a büdös francba a tankotokkal együtt” – nyílt levél a TEK-nek, Pintér összeszégyellheti magát

fotó: Népszava

Tisztelt TEK!

Mindenekelőtt Isten óvjon minket a terroristatámadásoktól! Ti ugyanis nem fogtok. Egyenesen felháborító, az a hozzáállás, amit a Terrorelhárítási Központ a karácsonyi forgatagban tanúsít. Kirakat, önverés, PR, félelemkeltés, mindez érdemi haszon nélkül.

Az emberek szubjektív biztonságérzete? Remek dolog! Valószínűleg a BRFK feliratú kék kőtömbök megvédik majd őket a veszélytől, és távol tartják az ISIS robbantóit. (Aláírom, a tömegbe hajtó kamionokat lelassíthatják.) Páncélozott TEK-jármű? Nagyon sok haszna van. Miután kihúzták a gyutacsot, pont lesz ideje hatástalanítani a terroristát a robbantás után. De legalább masszív szerkezetből van, ezért a benne ülőnek nem lesz baja.

76B73tPwB5b4FUBcs

Ez itt egy csinos kis felirat, ahol a “shame” vagyis a szégyen szó szerepel. A TEK autóját tehát ilyen könnyedén sikerült csak úgy összefirkálni. A kép feltöltője szerint a TEK-esek, akik a járművet őrizték, az összefirkált jármű másik oldalán, egy kisbuszban ültek.

Lehet, hogy elmentek gyroszért Alihoz, miközben történt az eset? Így védenek minket?

Elmentek ti a büdös francba a tankotokkal együtt!

 

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!