Szegény gyermekeken gúnyolódott a képviselő: undorító, aljas módon védte be a Jobbik

Fotó: Czeglédi Zoltán (MTI)

Tegnap beszámoltunk róla, hogy Ágoston Tibor, a Jobbik debreceni önkormányzati képviselője rasszista hozzászólásra ragadtatta magát a képviselőtestületben, egy diák támogatásának megszavazása kapcsán. Ágoston szó szerint a következőket mondta:

„Ha egyszer azt mondjuk, hogy Arany János Tehetséggondozó Program, akkor az a tehetségekről gondoskodjon, és ne olyanokról, akiknek esélyt akarunk adni arra, hogy majd megmutassa, hogy ő tehetséges-e vagy nem. Vagy pedig csináljunk egy olyan programot, aminek mondjuk Rostás Winnetou lesz a neve, és felzárkóztató program.”

Ez még csak az első fele volt a történetnek, hiszen ezek után az RTL Klub megkereste a Jobbikot, a párttól pedig azt a választ kapta a tévécsatorna, hogy „Ágoston Tibor képviselő úr válaszában nyilván tévedett, ugyanis Rostás Winnetou Tehetséggondozó nevű intézmény létezéséről nem találtunk semmilyen információt.”

A Jobbik valószínűleg a sajtóvisszhang hatására ráébredt, hogy nem tudja viccesnek tartott cinizmussal elütni az élét a néppártosodás ezen furcsa, minden tisztességes ember számára elfogadhatatlan megnyilvánulásának, így egy közleményben már hozzátették álláspontjukhoz, hogy Ágostonnak nem volt fogalma arról, hogy az általa leszavazott tanuló roma származású volt.

Ennek mondjuk ellentmond az az apróság, hogy Ágoston Rostás Winnetouzott,

ami csak azoknak nem egyértelmű utalás, akik nem akarják felfogni.

Rájöhettek erre pártjánál is, mert a debreceni Jobbik részéről Kőszeghy Ábel frakcióvezető úgy nyilatkozott, hogy A döntéséhez fűzött megjegyzését – amely a közgyűlésen elhangzott –, elfogadhatatlannak tartjuk, azzal a többi debreceni jobbikos képviselő nem tud és nem is kíván azonosulni. A debreceni Jobbik belső vizsgálatot indít Ágoston Tibor közgyűlésen elhangzott kijelentései kapcsán. Az eljárásnak következménye lesz.”

Hiába no, a néppártosodás, meg a cukiskodás. Kell is az a következmény, ha már annak nem lett, hogy Ágoston Tibort 2016-ban

elítélték holokauszttagadásért.

Úgy tűnik, a Jobbiknak az még belefért. Vagy nem volt még elég közel a választás.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!