A Fidesznek papírja van róla, hogy hazudik. Nem fogod elhinni mit reagáltak

Fotó: Pelsőczy Csaba / Miniszterelnökség

A világ legpofátlanabb közleménye született meg a Fidesz hazugsággyárában arra reagálva, hogy a Kormánypártról kimondta a bíróság, hogy hazudik. Sokan emlékezhetnek rá, amikor a Fidesz “sajtóosztálya” egy elképesztő közleményben gyalázta porig a civil és emberi jogokért is küzdő Helsinki Bizottságot.

A Fidesz 2015-ben májusában írta meg közleményében, hogy ” A nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesítő, álcivil Helsinki Bizottság pofátlan módon, a fekete-fehér adatokat is próbálja meghamisítani.” Majd felszólították a Helsinki Bizottságot, hogy „fejezze be a hazudozást és legalább egy ilyen fontos és súlyos kérdésben ne a zsebeik Soros György pénzével való kitömésével legyenek elfoglalva!” – írja az Index.

Miután a közlemény idézett szakasza átütötte a bizottság ingerküszöbét, úgy döntöttek, bíróságon vesznek elégtételt a hamis állításokért. A  Fővárosi Törvényszék ítélete szerint szerint a Fidesz ezzel megsértette a Helsinki Bizottság jó hírneve védelméhez fűződő személyiségi jogát, mivel „a fenti közleményében valótlanul állította, hogy a felperes szervezet nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesíti tevékenysége során, és fekete-fehér adatokat is próbál meghamisítani, továbbá, hogy a hazánkba érkező menedékkérők számával, összetételével kapcsolatos adatokat is hamisított 2014. évre vonatkozóan”.

Nos, egy ilyen ítéletre a világ összes országában hosszas, sajnálkozó közleményben szoktak reagálni azok, akiket a bíróság elmarasztal. Néhány fejlettebb demokráciában, azok a politikusok akiket hazugságon kapnak, hovatovább lemondanak tisztségükről és elkullognak a hátsó ajtón. Mondom fejlettebb, mondom demokráciában. Nálunk azonban megteheti Orbán és csatlós csapata, hogy egy vérlázítóan primitív mondattal intézze el, hogy lebuktak.

“…az alperes sajnálkozását fejezi ki….”

Tényleg nem tudom mit lehet ehhez hozzáfűzni. Kedves olvasó! Ön ilyen országban él. Nem gondolt még arra, hogy ez nincs rendben így?

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!