“Soros-terv?; Ordas hazugság..!”: A szocialista EP-képviselő egyetért a renegát Navracsiccsal

Az Európai Bizottságnak nincs semmilyen tudomása a magyar kormányzati kampányban szereplő “Soros-tervről” – közölte Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő a brüsszeli testület tájékoztatására hivatkozva.

Ujhelyi írásbeli kérdéssel fordult a bizottsághoz, amelyben tájékoztatást kért a kormány által “közpénzmilliárdokból folytatott kampányban szereplő, állítólagos ’Soros-terv’ végrehajtásáról”.

A levélre Frans Timmermans, a testület első alelnöke válaszolt, egyértelművé téve, hogy a nemzeti konzultációban hivatkozott tervről “nincs semmilyen tudomásuk”, “van viszont számos program és európai kezdeményezés, amely a menekültkérdés megoldását segíti elő” – emelte ki közleményében a képviselő.

Mint írta: “Timmermans egyértelművé tette, hogy az egységes menekültügyi rendszernek egyensúlyt kell találnia a felelősség és a szolidaritás között, s megoldást kell biztosítania a jövőbeni menekültkrízisek esetében is. Ordas nagy hazugság tehát mindaz, amit a magyar emberek adóforintjaiból fizetett fideszes propaganda sulykol. Ordas nagy hazugság a Magyarország elleni ’háttérösszeesküvés’ és a rettegéskeltés” – fogalmazott Ujhelyi.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!