Felejtsd el a tegnapi Orbán-szónoklatot: megszereztük az igazit, ami az őszödi beszédet is felülmúlja!

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor, ahogy minden évben, most is elmondta, hogy aktuálisan miket védünk meg, mi ellen harcolunk, és hogy mennyire fejlett a gazdaságunk. Kern András után szabadon: “elfogtunk egy levelet” amiben elképzeltük, hogy hangzott volna ez a beszéd valójában. Fikció következik, ami nagyon is közel áll a valósághoz.

“Kedves Barátaim!

Mindenekelőtt köszönöm magát a tényt, hogy személyemet jelölésre tartottátok érdemesnek és természetesen köszönöm a megszavazott bizalmat, hogy újabb két évre közösségünk elnökévé választottatok. Mondhatnám, hogy megleptetek, de a hazugságokat tartogassuk inkább a népnek. Engedjétek meg, hogy az előttünk álló feladatokról ejtsek pár szót. Hiába rizsázzuk az ellenkezőjét, mi nem munkát és feladatok osztunk ki magunk között, hanem pozíciókat, pályázatokat és zsíros lóvét. Szerencsére nekünk van egy közös szenvedélyünk, amely újra s újra új tettekre sarkall. Ez a szenvedély nem más, mint a gyűlöletkeltés.

Mit is kell tennünk azért, hogy a Fidesz ott maradjon, ahol van? Három feladatot tudnék most kiemelni, amit el kell végezni. Megerősíteni, elmélyíteni, megvédeni. Megerősíteni az emberekben azt hogy aki nem ért velünk egyet, az az ördög cimborája s hazaáruló. Elmélyíteni a félelmet, melyet a folyamatos migránsozással elkezdtünk elvetni a magyar szívekben és így mégvédeni magunkat, a helyünket, a hatalmunkat, az emberektől lenyúlt pénzünket.

Azt akartuk elhitetni az emberekkel, hogy 2014 óta minden Magyarországon jobb lett, biztonságosabb, olcsóbb. Bár a gyakorlatban ez nem valósult meg – hisz nem is dolgoztunk rajta -, de a média bekebelezésével végre azt hitetünk el mindenkivel, amit csak akarunk. Minek magyarázzuk az embereknek, hogy mi történik a gazdasággal, a külpolitikával és a többi baromsággal, mikor elég volt rezsicsökkentésről hablatyolni. Az persze senkinek nem tűnik fel, hogy jobban jártak volna nélküle, hisz Európa szerte jelentősen csökkent a gáz ára, kivéve Magyarországon, ahol ráadásul a legtöbbet drágult…Minek magyarázzunk nekik bármit is, mikor elég volt felhúzni pár kerítést és ellenséget kiáltani ahhoz, hogy mindenki beszopja azt a marhaságot, hogy mi őket akarjuk védeni. Sikerült elhitetni a néppel, hogy egy 84 éves faszi migránsok millióit akar betelepíteni hazánkba. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire könnyen fog menni, de úgy tűnik hamar ráéreztem a népbutítás ízére. Úgy érzem magam, mint amikor a Csizmás Kandúr hétmérföldes csizmához jutott, hisz ezzel a brilliáns húzással sikerült egy óriási lépést tenni hatalmunk bebetonozásához.

A gazdagokat s jómódúakat könnyű volt meggyőzni, elég volt megígérni nekik, hogy nem lehetetlenítjük el őket értelmetlen korlátokkal és ostoba adórendszerrel, hagyjuk őket tovább gazdagodni. Ez oké, a pénzeseket nem bántjuk, kivéve ha nem értenek velünk egyet.

A magyarok többségét már sokkal keményebb dió meggyőzni. Ők se nem gazdagok, se nem szegények. Nekik azt kell hazudnunk töretlen lelkesedéssel, hogy visszaadjuk a szocik által elvett munkahelyeket és elhitetni velük, hogy rengeteg új munkahelyet teremtettünk. Az a baj, hogy ebben a rétegben vannak értelmiségiek s olyanok, akiket nem lehet könnyen meghülyíteni, de az oktatás szétszedésével s lezüllesztésével már jó úton haladunk afelé, hogy ez az ellenállás hamarosan megszűnjön s mindenki úgy bólogasson, ahogy azt mi akarjuk. Akinek meg nem tetszik, az reméljük fogja a cókmókját és elhúz innen külföldre.

A szegényeket persze továbbra is letojjuk, egyre több az éhező gyermek, egyre többen tengődnek létminimumból. De soha nem szabad ezt beismerni, hanem tovább nyomni a kamut arról, hogy a szegénység csökken, a közmunkaprogram jól működik és már nincs az országban éhezés. Még szerencse, hogy az általunk bekebelezett médián keresztül ezt gyerekjáték elhinteni a sok hiszékeny embernek.

Kedves Barátaim!

Célunk hogy komoly erőfeszítések nélkül érjük el, amit akarunk. Ez szerencsére meglehetősen könnyűnek bizonyult, hisz bármekkora pofátlanságot teszünk is, csont nélkül szemet hunynak felette. Az elcseszett dolgainkat elég másokra kenni, és hát valljuk be, ellenségképek gyártásában vagyunk a legprofibbak.  Jó úton haladunk. Nincs más dolgunk, mint összeesküvés-elméleteket gyártani, Sorosozni, Brüsszelezni s tovább mélyíteni az emberek közti ellentéteket. Hogy miért? Mert amíg az emberek egymással veszekednek s egymást gyűlölik, addig mi észrevétlenül tömhetjük tovább a zsebeinket. Együtt sírhatunk s együtt nevethetünk az emberek hiszékenységén. Veletek együtt nagy dolgokat vittünk véghez már eddig is, s most még feljebb törünk! Öröm egy ilyen politikai közösség élén állni! Hajrá Magyarország, hajrá Fidesz!”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!