Durva lebukást kell megélnie a Fidesznek – nyilvánosságra került, mit műveltek a hivatalnokokkal

Fotó: Olivier Hoslet / MTI/EPA

A Fidesz úgy tekint az országra, mintha az a saját vállalkozása lenne, amiben Orbán az igazgató. Már a látszatra sem figyelnek oda, hogy különválasszák a magáncélt a közcéltól. Emlékszünk még ugye az elhíresült mondatra: “elvesztette közpénz jellegét”.

Annyi mindennel történt már ez meg, a nyár folyamán éppen a köztisztviselők vesztették el “köz-” jellegüket, mikor kivezényelték őket a Jobbik plakátjainak lajstromba vételére. Járásonként 2-3 hivatalnokot utasítottak arra, hogy vegyék lajstromba az óriásplakátokat. Mindez központi utasításra történt, a kormányhivatalnokok legalábbis egységes munkaleírást kaptak. – írja a Népszava.

Mindezt arra hivatkozva tették,  hogy a  „településkép védelméről” szóló törvényben meghatározott feladatukat végzik. Annyi ezzel a probléma, hogy a törvény nem írta elő a kormányhivataloknak, hogy regisztrálják az óriásplakátokat. Később, már a feladat elvégzése után készült rendelet is, és  a miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János augusztus elején hivatalosan utasításba adta a kormányhivataloknak, hogy mérjék fel a reklámhordozókat.

De addig is, milyen utasításra, milyen rendelkezés alapján végezték a hivatalnokok ezt a feladatot? Mindig felmerül a kérdés, kinek állt ez érdekében. A válasz nagyon egyszerű, mert a történet tökéletes illeszkedik a Fidesz-Jobbik plakátháború cselekményébe. A lajstromozást akkor került a képbe, amikor a lex Simicskának is hívott, a már említett településkép védelméről szóló törvény módosítását is megszavazta a fideszes többség. Ezzel próbálták szabályozni a rájuk nézve negatív politikai hirdetéseket, és lényegében az ellenzéki politikai plakátjait tiltották be vele.

Most, októberben pedig az akcióban résztvevő kormány tisztviselők vaskos borítékot kaptak a fizetésük mellé “célprémium” gyanánt – a Népszava forrásai szerint. A KÖZ szolgái, a KÖZ pénzéből, KÖZterületen FIDESZ PÁRTMUNKÁT végeztek. Az ország pedig lassan kezdi elveszteni demokrácia jellegét.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!