A Szájer-szülte Alaptörvény, mint a magyar írásbeliség törthegyű lándzsája

Szájer József közzétett egy nyilatkozatot, válaszként az őt ért támadásokra, amelyben ezt írja: „A rendszerváltás óta, több mint negyed évszázada hivatásos, választott politikusként szolgálom a hazámat. Az én mesterségem talán legfontosabb eszköze a pontos fogalmazás.”

Kedves Szájer József!

Mint tehát leszögezi, az Ön mesterségének legfontosabb eszköze a pontos fogalmazás. Optimális esetben ezt én is így gondolnám!

Jóllehet, Önnel ellentétben, én nem vagyok politikus, továbbá, Önnel ellentétben, én nem vezettem az Alaptörvény szövegének elkészítéséért felelős bizottság munkáját, mégis volna egy javaslatom: nagy nyilvánosság előtt olvassuk el közösen, és beszéljük meg az Alaptörvény „Nemzeti hitvallás” című preambulumának szövegét, mint az Ön politikusi és jogászi munkájának csúcsteljesítményét.

A preambulum – mint az köztudott – nem tartalmaz normatív rendelkezéseket, hanem azokat a lényeges szempontokat és elveket rögzíti, amelyekkel az alkotmányban foglaltaknak összhangban kell állniuk.

Ugyanis a törvényhozás gyakorlata eme elvi iránymutatásnak és az ezzel harmonizáló alkotmányos szempontok szellemiségének megfelelően alkotja majd meg a törvényeket, amint azt az Alaptörvényben olvashatjuk: „Az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja”, illetve „Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.”

Mindebből következően – gondolom, ebben egyetértünk – az Alaptörvény preambulumának esetében a legelemibb szakmai elvárás és követelmény, hogy a szöveg racionális és racionálisan belátható legyen, világosan megfogalmazott és alkotmányosan értelmezhető, továbbá ne tartalmazzon pontatlan, átgondolatlan, rosszul használt kifejezéseket, történetileg téves terminusokat, anakronizmusokat, (vélhetően szándékos) kategóriacsúsztatásokat, félreérthető megállapításokat, s műfaját tekintve legyen egyértelmű, s nem afféle nonszensz hibrid torzszülött.

Nos, ezeket beszélhetnénk meg valamikor, hogy közös erőfeszítéssel átgondoljuk az Ön mesterségének „talán legfontosabb” eszközét, a „pontos fogalmazás” erényének a preambulumban tetten érhető módozatait.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!