Vérlázító! Kiderült mit gondol a fideszes miniszter a magyar katonákról! + VIDEÓ

Szerencsére Európában nincs közvetlen háborús veszély, de ez nem mondható el a világ más pontjairól. Mivel a NATO szövetség tagjai vagyunk, így katonáinknak van feladatuk az országhatáron kívül is, különböző missziókban, ahol igen nagy elismertséget szereznek hazánknak tudásukkal, felkészültségükkel. Egy ilyen misszió ami a 17/2015-ös számú országgyűlési határozat értelmében az MH Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens legfeljebb 150 fővel települ Iraki Kurdisztánba. A kontingens a német–olasz vezetésű erbíli kiképzőközpontban működik, ahol is az iraki kormány felkérésére a pesmerga erők kiképzésében vesznek részt, illetve őrzés-védelmi feladatokat látnak el.

Azonban az országban a helyzet megváltozott az észak-iraki Kurdisztánban tartott népszavazással, aminek eredménye képpen több mint 90% szavazott az kurdok lakta területek önálló állammá alakulásáról. Az iraki parlament eközben felhatalmazást adott  a kormányfőnek arra, hogy küldjön katonákat a vitatott hovatartozású, jelenleg kurd vezetés alatt álló területekre. Ebben a helyzetben találták magukat hirtelen a magyar katonák, a két fél, akikkel és akik megbízásából eddig dolgoztak, egymásnak ugrott, ők pedig ott vannak két tűz között.

Harangozó Tamás szocialista politikus azt szerette volna megtudni a kormányfőtől, hogy milyen kimenekítési terv, vagy egyáltalán bármilyen terv létezik-e arra az esetre, ha a helyzet eszkalálódik. A miniszterelnök a válaszadásra nem a honvédelmi minisztert, hanem a földművelésügyi minisztert (!!!) bízta meg, ami ebben a kérdésben több mint cinizmus.

Fazekas Sándor tisztességes válaszadás helyett arról kezdett hablatyolni, hogy ő még volt katona, és egyébként is, a katonaság veszélyes dolog, úgyhogy ne aggódjon már itt senki a magyar katonák sorsáért. Ha nem hiszi, hogy miként gondolkozik a Fidesz a magyar katonákról, akkor itt meggyőződhet róla:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!