Kubát az internet szabadíthatja fel..?

Megfizethető, otthonról használható internet-szolgáltatást akarnak a kubaiak. Többségük egyelőre nyilvános vezeték nélküli hálózatot kénytelen használni a köztereken, ahol két éve telepítettek csatlakozási pontokat.

Mindez komoly változást hozott a kubaiak életében: az ország 11 millió lakója korábban szinte el volt zárva a világhálótól, de tavaly már csaknem a felük legalább egyszer csatlakozott rá. Többségük köztereken, ahol ingyenesen teheti.

„Amikor internetkapcsolat segítségével beszélgetünk valakivel a telefonon, akkor azt mások is hallják körülöttünk. Sajnos ezzel a lehetőséggel kell beérnünk, de remélem, egy nap otthon is használhatjuk az internetet” – mondta el egy helyi férfi.

A monopolhelyzetben lévő állami távközlési vállalat tavaly több száz havannai lakásba vezette be az internetet. Később azt ígérték, hogy 2017 végéig országszerte kiépítik az otthoni szolgáltatást, de erre, nem csak technikai okok miatt, kevés esély látszik.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!