Orbán veje lebukott. Erre eldugták a céget, nehogy kiderüljön, hogy köze van hozzá

A Fidesz szereti magát “család barát” kormánynak beállítani magát. Ez valóban így is van, hiszen bizonyos családok tényleg nagyon baráti elbírálásban részesülnek közbeszerzéseken, vagy tisztviselői kinevezések esetén. Matolcsy, Mészáros, Tiborcz, Orbán ezek a vezetéknevek ma már a siker biztos kulcsai, nem csak az állami szférában, de a gazdasági életben is.

Tiborcz István cége szárnyalásnak indult, miután benősült az Orbán családba. Igaz, a munkáira nem lehet azt mondani, hogy kiváló minőségűek. Hol a járda világítás mondott csődöt, hol foci meccset kellett elhalasztani a kontár munkák miatt. Mivel Fideszes országvezetőinkre sok mindent lehet mondani, de a jellemzések között az önmérséklet sosem szerepelt, így egy idő után már mindenkinek szemet szúrt a hirtelen siker.

Stratégiát váltottak, és most már ugyanaz a cég nyeri a milliárdos megrendeléseket, de közben már nem tulajdonos benne Tiborcz. Azért a lóláb kilóg itt is, aki hallotta már életében a stróman kifejezést, érti az új stratégia lényegét, miszerint keressünk nagyon sok pénzt állami megrendelésből úgy, hogy a nevünk ne szerepeljen egy papíron sem.

Azonban van, amikor hiba csúszik a gépezetbe. Ez történt, amikor a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. bejegyzésekor az illetéket Tiborcz magán bankszámlájáról utalták át. Életszerű ugye, hogy egy olyan cég bejegyzéséért fizetek, amihez semmi közöm? A történet tovább folytatódott, fent említett cég a nyár folyamán szeretett volna tőkét emelni, de azt a Fővárosi Törvényszék csak úgy engedélyezte volna, ha a törvénynek megfelelően az alapszabályban rögzítik a tényleges tulajdonosi szerkezetet, és nem csak a formálisan a céget alapító magánszemélyek neveit. Erre válaszul gyorsan visszavonták a kérelmet, nehogy kiderüljön, hogy kihez vándorol a cég haszna.

Milyen haszonról van szó? Az elmúlt években négy villa és kastély került a cég érdekeltségébe, amelyet valószínűsíthető tervek szerint uniós forrásból felújítanak, majd eladnak külföldi befektetőknek. Közben a kormány sem tétlenkedett, beleírta a 2017-es adótörvénybe, hogy a műemlék épületetek felújításának költségei százmillió euróig, azaz jelenleg 31 milliárd forintig levonhatók lesznek a társasági adóalapból.

Gyönyörű történet ez, a családbarát politikáról.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!