Sokkoló vallomást tett közzé Lakner Zoltán a Facebookon

Lakner Zoltán (kép: Facebook)

2017.10.18. 12:09

Lakner Zoltán a Facebookon osztotta meg véleményét követőivel a #meToo (magyarul kb. én is) kampánnyal kapcsolatban, egyúttal felhívta a figyelmet annak fontosságára is.

Ez a közösségi médiában világszerte terjedő címke (vagy #hashtag) a nők elleni zaklatásra és erőszakra kívánja felhívni a figyelmet, a napokban Amerikában kirobbant zaklatási és nemi erőszak botrány apropóján.

Az amerikai események (Weinstein-ügy) után Magyarországon is fény derült több, elsősorban a színházi és színészvilágban elkövetett zaklatásra, de ezek utóélete és megítélése más itthon, mint nyugaton. Erre is hívta fel a figyelmet az ismert politológus.

A #MeToo hashtaget azon ismerőseinknél láthatjuk a Facebookon, akik váltak már zaklatás vagy  nemi erőszak áldozatává.

És akkor íme a bejegyzés:

“Mint nem érintett szeretném kifejezni, mennyire megrázó a #MeToo kampány.
Rögtön módosítok, számomra ez nem is kampány, inkább az elfojtás leküzdése, a fájdalmas kitörés és sok esetben a szolidaritás hulláma. Kicsit olyan, mint a coming out: az tesz vallomást, aki nem követett el bűnt. Mégis ő kénytelen a szörnyű élményt, az ellene elkövetett erőszak, zaklatás élményét bűntudattal, szégyenérzettel, retorziótól való félelemmel magában hordozni, majd pedig, mint most, bátorságot gyűjtve elmondani.

Szemünk láttára rajzolódik ki a sorsközösség, amelynek a tagjai azok, akik egymásról sem tudhatták, hogy ugyanazon mentek keresztül, ezért magányosan cipelték a terhet, meg azok, akik szeretik, becsülik őket, de mivel nem tudtak a fájdalmukról, nem is enyhíthették azt. 

Nyilván ezt a hashtag-özönt is lehet elemezni, de ez aligha a relativizálással, meg az elszenvedőknek címzett fennhéjázó észosztással azonos. Aki mégis ezt teszi, elmulasztja a lényeget, hogy meglássa: ez az, ami. Belső küzdelemmel elért őszinteség és bátorság.

Aki arra kérdez rá, miért pont most, meg milyen furcsa ez a csatazaj, az talán azt is képes megkérdezni, hogy a kapcsolati erőszakot átélők miért hagyták magukat, miért nem költöztek el, miért nem futottak el, egyáltalán, akit ilyesmi ért, minek ment oda, miért viselkedett úgymond kihívóan, stb., végehossza nincs ezeknek az előítéletes toposzoknak.

Holott az erőszakhoz, zaklatáshoz vezető játszmák éppen a személyes, pszichés, anyagi, munkahelyi alávetettség, kiszolgáltatottság rafinált kihasználására építenek. Ezt megkérdőjelezni a legrosszabb esetben önfelmentés, de az empátia puszta hiánya is meglehetősen aggasztó. Pontosan emiatt, és a fájdalmat méricskélő reakciók miatt vannak, akik most sem szólalnak meg, nem csak nyilvánosan, de szűk (vagy az eddiginél picivel tágabb) ismeretségi körben sem, mert most sem érzik magukat biztonságban a következményektől. Ez végképp iszonyúan fájdalmas és megrendítő.

Még annyit, hogy bár a mostani hullám a filmes és színházi világból ered, az elmúlt napok egyéni történetei is azt támasztják alá – amit ép ésszel persze tudhatunk: bárhol, bárkivel előfordulhat ilyesmi, ahol hatalmi helyzetekkel visszaélnek. A hárítás módszere lenne egyetlen szakmára korlátozni a felelősséget, ahelyett, hogy mindenki a maga felelősségét próbálná levonni.

Szörnyen nehéz ez az egész, csak remélni merem, hogy ennek a kínnak a nyomán egy kicsit kevesebb lesz a kiszolgáltatottság és több a megértés.

Forrás: Lakner Zoltán Facebook

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!