Orbán iránya ellen munkálkodik a Fidesz józan rétege: szakadhat a párt?

Régóta mondogatom, hogy ma már a fő töréspont nem a jobb- és baloldal között van. Sőt! Már azon is túlléptünk, hogy demokraták és nem demokraták között húzzuk meg a vonalat. Ennél sokkal súlyosabbra vált a helyzetünk, a politikai paletta két végén a józanok és a nem normálisak vannak.

Sikerült az országot olyan mélyre süllyeszteni a felesleges indulatkeltéssel, hogy nincsenek meg azok a minimumok sem, amiben mindenki egyetértene. Egy jól működő modern demokráciában igazából a pártok programjainak – amennyiben tényleg az ország érdekeit akarják szolgálni – csak hangsúlybeli eltolódásokat kellene tartalmaznia. Tegyük a szívünkre a kezünk, 8+4, 4+8, 6+6 éves iskola rendszer közül melyik a jobb? Mindegyik jó, ha van rá költségvetés és hagyják a tanárokat ideológia mentesen dolgozni. Persze mindegyiknek van erőssége és gyengesége, és támogathatja mindenki valamelyiket hite, tapasztalata, tudása szerint. Maradva a példánál, ma azonban nem erről folyik a diskurzus, hanem az alapok, a tények kérdőjeleződnek meg. Van elég pénz az oktatásra? Sosem volt ennyi! Sosem volt ilyen kevés! Lehet szabadon tanítani? Most lehet csak igazán! TAN-SZA-BAD-SÁ-GOT! Skandálja a másik oldal.

Azt gondolom, minden pártnak hallgatnia kellene a józan hangokra, és nem le hazaárulózni azt, aki jó szándékkal mást képvisel, mint amit a propaganda minisztériumban megírtak. Van erre példa, mikor Navracsics Tibor, Martonyi János, Stumf István próbálja a saját oldalukon megjeleníteni a józan gondolatokat.

Talán ha előbb tették volna meg, ma nem az áruló címkét akasztanák rájuk.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!