Vitray kitárulkozott: elmondta a véleményét az Orbán-kormányról

Vitray Tamás a Médiapiacnak adott interjút, melyben többek közt a kormánypropagandáról és a közmédiáról is megfogalmazta véleményét, mely elég keményre sikeredett, legalábbis a lap beharangozója szerint. A legendás tévés kifejtette, van-e párhuzam vagy különbség a rendszerváltás előtti, ellenőrzött és a mai, szintén a politika által felzabált média között.

Vitray szerint manapság nincs már semmi szükség arra, amit annak idején ő tanult és tanított. Szerinte “a mai közmédia a régi keretekből semmit nem kívánt megtartani.” Az egész szakma átalakult, a közmédia és a kereskedelmi ugyanúgy. Már nem héköznapi emberek állnak a képernyő mögött, kikre családtagként tekinthetünk, hanem celebek, ráadásul már a “háttér” sem a régi, a sponteneitás mára amatőr dolognak számít:

“Furcsa és idegen a stúdió közönsége is. Fizetett statisztákat használnak, akik jelzésre tapsolnak vagy derülnek. Világszerte így van ez, tudom.”

Vitray úgy látja, mára minden felgyorsult, lerövidült, a mondanivaló leegyszerűsödött. Az egyperces híreket nem tudja megérteni, ahogy azt sem, hogy hagyhatnak ki fontos és aktuális híreket a repertoárból. Ezzel szemben a politikusok kezében lévő, médiát kezelő eszköztár sokkal színesebb és széleskörűbb lett.

A népszerű tévés az interjú beharangozójában azt is elmondta, hogy félelmetesnek tartja a kormány kommunikációját, a sorosozást, a propagandát s ahogy mindez befolyásolja az embereket. Úgy látja, ez az egész kommunikáció “játék a tűzzel”.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!