80 milliós botrány a Nemzeti Vágtán – minimum

Hogy hol vannak a Nemzeti „Hágta” szerencsétlen résztvevői, maguk a lovak..? Az ’56-os emlékművet szarják körbe a Felvonulási tér macskakövein csúszkálva, mert valamelyik úr/elvtárs, mint a régi szép komenista időkben, 80 milliót zsebre tett, de nem maradt utána más, mint egy nagy lóf@sz.

Bár beszédében nem ejtett szót Geszti Péterről, az eredeti ötletgazdáról, Székely Tibor csak a szépre emlékezett:

„Tíz éve a vágta alapítói mertek nagyot álmodni, a lovaglás, a lovak és a hagyományőrzés szeretetét akarták megosztani mindenkivel” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg a hétvégi eseményt a vágta főkapitánya.

Az ünnepi beszédek után Vargha Tamás és Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta és a Magyar Lovas Szövetség elnöke az emlékezés koszorúit helyezte el a Magyar Hősök Emlékművénél.

Gyía.

Arról viszont nem ejtett szót senki, hogy miért és hova bukott az a legalább 80 millió, amivel a vizes vb költségvetését megdobták pár hete a Nemzeti Vágta miatt. Ráadásul a SEMMIRE.

ló

Ugyanis A Népszava értesülése szerint 78 millió forinttal többe kerül, hogy hamarabb befejezzék a Városligeti tóban felépített szinkronúszó medence és lelátók stb. elbontását. Erre a pluszköltségre azért lett szükség villámgyorsan, mert kellett (volna) a csónakázó tó betonteknője a Nemzeti Vágta háttérinfrastruktúrájának, mint tíz éve mindig, a lovak boxainak.

Bárki kisétál a Városligetbe, amint a képeinken is, saját szemével láthatja, hogy a tervezett helyszínen vastraverzek, betontalapzatok, építési törmelék stb., magyarán kupleráj van, de egy fia istálló nem sok, annyi sincs, nemhogy ló – csak a sok marha.

Minderre 80 milliót kapott a bontásért felelős Penta Industry Kft., amely annak ellenére nyeri sorra a megbízásokat, hogy láthatóan nem tud megbirkózni a munkákkal.

ló3

A titokzatos történetet nem világosítja meg egyik érintett szerv sem: a hvg.hu például nem kapott választ arra a kérdésre, sem a területet a vb-re kölcsönadó Városliget Zrt.-től, sem a beruházó Bp2017 Kft.-től, hogy hány helyen maradnak többek között a betontorzók, mint például a Batthyányi térnél, itt, a Városligeti-tó helyszínén – egy későbbi rendezvény reményében.

S hogy hol vannak a Nemzeti „Hágta” szerencsétlen résztvevői, maguk a lovak..? Az ’56-os emlékművet szarják körbe a Felvonulási tér macskakövein csúszkálva, mert valamelyik úr/elvtárs, mint a régi szép komenista időkben, 80 milliót zsebre tett, de nem maradt utána más, mint egy nagy lóf@sz.

Mindenesetre a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Közmédia sátra és a Fölszállott a páva színpad televíziós műsorvezetőkkel, a közmédia produkcióinak fellépőivel és gyerekprogramokkal várja vendégeit mindkét nap. Az is a Te pénzedből.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!