Elkezdődött: a Fidesz keresztényüldözés leple alatt fenyegette meg az egyik áruházláncot

Adott egy áruház, ahol csomagolóanyagokat készítettek egy kulturális hétre. Némely antiszemita vásárló azonban köpködő zsidózás közepette hagyja el a boltot, amiért ezeken a csomagolóanyagokon Dávid-csillagok szerepelnek. Megelőzvén a konfliktusokat, úgy dönt az áruházlánc, hogy nem szerepeltet ilyen szimbólumokat, így a csomagolóanyagon lévő épületekről is eltünteti azokat. Így nincsenek zsidózó vendégek, nincs konfliktusalap, az áruház vallási tekintetben semleges maradt.

Ugyanez történt pepitában. A Lidl egy görög termékeket árusító akciójában olyan csomagolóanyagot használt, amelyen Szantorini templomai voltak láthatóak, csakhogy a tetejükről kiretusálták a kereszteket. Mindezt a németországi központban tették, tehát nem a többségében keresztény vallást gyakorló Magyarországon.

A diszkontlánc érvelése szerint a keresztek levételével csak meg akarta őrizni politikai és vallási semlegességét.

Nógrádi Tibor, a Fidesz szegedi elnöke szerint azonban ez egy nyílt keresztényellenes állásfoglalás volt.

A Fidesznek pedig, mint tudjuk, a muszlim-ellenesség belefér, sőt, hallottunk már fideszest zsidózni is, egy bolt vallási semlegessége viszont keresztényellenesség.

Ijesztő akcióval tiltakozott a kormánypárt

Az amerikai Ku-Klux-Klán keresztégetését idéző, kereszt alakban történő mécsesgyújtást hajtott végre a Fidesz ifjúsági szervezete az áruházlánc előtt, tiltakozva a vélt kereszténygyűlölet ellen, burkoltan megfenyegetve azt az égő keresztekkel.

Mi lesz a következő lépés? Zsinagógák előtt égetnek majd izraeli zászlót? Vagy horogkeresztet festenek mecsetekre?

Akárhogy is, ez kezdete volt valaminek, ami nem jelent számunkra semmi jót…

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!