Megdöbbentő kéréssel állt elő az előzetesben lévő Czeglédy Csaba – a hatóság egyelőre hallgat

Czeglédy Csaba Fotó: Büki László / MTI

2010 óta megszámolni sem tudjuk, hogy mennyi esetben történt meg, hogy szocialista politikusokat a fideszes média hangosan és határozottan bűncselekmények elkövetésével vádolt meg, majd a bíróság nem állapította meg azokat az állításokat, amelyek a médián keresztül már olyan nagyon beültek a választópolgárok fejébe, hogy az adott politikus karrierjét, magánéletét és becsületét menthetetlenül tönkretette. A büntetőjog pártpolitikai irányba történő eltorzítása az 1989 előtti rendszerek történelmi bűnei közé tartozik. A média pedig, mára a negyedik hatalmi ággá nőtte ki magát. Mint ismeretes

“A jogban az ártatlanság vélelme alkotmányos alapelv, amely szerint senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.”

Poligráf alkalmazását kérte saját magával szemben az előzetes letartóztatásban lévő dr. Czeglédy Csaba ügyvéd, szombathelyi önkormányzati képviselő. Jogi képviselője dr. Hankó Faragó Miklós terjesztette elő kérvényét még augusztus elején. Az ügyvéd kérte, hogy Czeglédyt a nyomozó hatóság haladéktalanul hallgassa ki és alkalmazzon hazugságvizsgálót.

Miután a hazugságvizsgáló alkalmazására csak a nyomozás során kerülhet sor, az eljárás későbbi szakaszában már nem, a védelem kiemelkedően fontosnak tartotta, hogy a hatóság adjon helyt a beadványnak és Czeglédyt mielőbb hallgassa meg. A Sztárklikk információi szerint az indítványt közel egy hónap alatt a nyomozó hatóság válaszra sem méltatta. A lap úgy tudja, hogy emiatt Hankó Faragó panasszal élt az ügyészség felé.

A fideszesek orra alá számtalan alkalommal borsot törő Czeglédy Csaba június 13-a óta őrizetben, illetve előzetes letartóztatásban van. Utoljára a Szegedi Járásbíróságon, az előzetes letartóztatás elrendeléséről folytatott meghallgatásakor volt alkalma nyilatkozatot tenni, azóta a nyomozók egyszer sem hallgatták ki, immáron közel három hónapja.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!