Vajon miért ködösít a minisztérium a katonai repülésekről?

Kép illusztráció, forrása: Wikimedia

A 168 óra arról ír, hogy a HM hazardírozik a légvédelemmel. Augusztus 20-án csak egy Gripen vadászgép tudott felszállni a kettőből egy légtérségi riasztáshoz, a Honvédelmi Minisztérium közleménye ennek ellenére a géppár sikeresen végrehajtott akciójáról tudósított. A 168 óra felteszi a kérdést, hogy vajon mennyi ilyen elhallgatott, de bravúrosként tálalt feladat-végrehajtás történhetett, amiről a közvélemény nem tud?

„Egy Boeing típusú személyszállító repülőgép miatt riasztották a Magyar Honvédség kecskeméti Gripenjeit augusztus 20-án vasárnap kora délután. A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint az Ausztria felől érkező repülőgép úgy lépett Magyarország légterébe, hogy nem létesített rádiókapcsolatot a légi irányítással. Ezért riasztották a kecskeméti légibázis készenléti szolgálatában lévő Gripenjeit. A géppár azonosította a személyszállító repülőgépet, amely közben helyreállította a rádiókapcsolatot és végrehajtotta a kötelező bejelentkezését. A polgári repülőgépet Magyarország légterének határáig kísérték, ahol az 12:37-kor elhagyta az országot” – írta az MTI a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása alapján.

A valóság az, hogy a géppár helyett csak egy Gripen tudott felszállni, az kísérte el a légtérségből az országhatárig, a másik műszaki hibajelzés miatt a kecskeméti légibázison maradt. A 168 óra által megkérdezett szakértők szerint a szabályos azonosítás két felfegyverzett vadászgéppel történik és a “kikísérés” művelet is. A HM sajtóosztálya szerint a NATO engedélyezi az egy géppel történő feladatellátást. Az elmúlt években már nem először történt gond a hazai Gripen-flotta műszaki állapotával kapcsolatban, a 168 óra erre is rákérdezett.

A HM szerint: „a készenléti szolgálat gépei üzemképesek, amint azt az elmúlt időszakokban a sajtóközleményekből adódóan mindenki tapasztalhatta, mind a riasztások, az azonosítások, az elfogások vagy a magyar légtérből történő kikísérések eredményesen kerültek végrehajtásra, vagyis a készenléti szolgálatok képesek eleget tenni a légtérfelügyelet és oltalmazás, valamint a légtérvédelemmel kapcsolatos feladataiknak.”

Igen, a sajtóközleményekből valóban ezt tapasztaltuk, de ki tudja, mi az igazság? A Honvédelmi Minisztériumnak az az eljárása, hogy az augusztus 20-án történteket meghamisította, etikailag mindenképpen kifogásolható.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!