Többeknek nem tetszik az irány. Oszlik a momentum?

A momentum megmaradt elnöksége - kép: momentum.hu

2017.08.07 9:15

A Momentum Mozgalomról mindenkinek a budapesti olimpiás népszavazás jut eszébe, ami a teljes ellenzék támogatásával és közreműködésével és budapestiek százezreivel, sikeresen elsikálta Orbánék pénzszivattyúzási álmait. A mozgalom párttá alakulása óta azonban országos hírű kampányt még nem tolt, a pártnak az év eleji berobbanás óta már nagyobb a füstje mint a lángja.

A sikertelen nyári fesztiváljukon, a Nyitáson kívül az országos hírekbe mostanában más ügyekkel kerülnek csak be – például a múlt héten lemondott Pottyondy Edina országos elnökségi tag után egy másik országos elnökségi tag lemondásával – Kádár Barnabással.

A márciusban megválasztott öttagú elnökségből eddig ketten mondtak le: Pottyondy személyes okokkal magyarázta a távozást, a legfrissebb kiváló Kádár a 24.hu szerint pedig szintén személyes okokra, valamint belső vitákra hivatkozva mondott le;

“Voltak működési és belső vitáim a szervezet különböző szereplőivel, de emellett személyes okok is szerepet játszottak, ami természetes egy ilyen szervezetnél, ami egy baráti társaságból alakult fél év alatt egy országos mozgalommá. A Momentumon belül továbbra is azokat a területeket és ügyeket fogom képviselni, amelyek az eddigi elnökségi tagságomat is alapvetően meghatározták: az adatelemzői munkát segítem, és a külföldi pártokkal tartom a kapcsolatot”

A Momentum a múlt héten tájékoztatta a közvéleményt, hogy ismert támogatókra is szert tett, akik jelentős összegekkel tolták meg a párt szekerét. (A támogatásért cserébe pedig meghagyták, hogy kivel működhet együtt a párt és kivel nem.) Momentumos forrásunk szerint, aki a támogatások mértékéről, annak hivatalos bejelentése előtt megtartott informális megbeszélésen elhangzottakra hivatkozott; “homlokráncolva kellett matekozni, hogy kijöjjön a 10 millió” – hivatalosan.

Továbbra is az Momentum tagja azonban Mécs János, akinek a testvére Mécs Imre egy Makaóból hazatérő magánrepülőn együtt utazott a szintén “pártonkívüli” Habony Árpáddal, ami annyira kínos volt a Momentumnak, hogy hirtelen szövegértelmezési nehézségeik támadtak, ezért nem tudtak (akartak) válaszolni az esetet firtató kérdéseinkre, s csak egy habonyi válaszra futotta.

Nyilván rettentő kínos a szervezetnek az ügy, ezért már tervezik, hogy saját médiát alkossanak, amolyan “saját 444-et”, ahogy forrásunk fogalmazott. Majd onnan ömölhet a propaganda, és majd ott megmagyarázzák, hogy nem is úgy volt… Világos. Saját médiafelület nélkül egy párt nem tud növekedni, nem tud kommunikálni, de azért ahhoz kell majd még egy-két vastagabb támogató, aki majd megmondja, hogy mi mehet le, és mi nem.

Bár a szervezet vezetősége nyíltan arra apellál, hogy nem “homályos és sötét múltú alakok ők”, és ezt kihasználva bármit elérhetnek, a valóság az, hogy múltjuknál a jelenük homályosabb és jövőjük sötétebb csak. A jobbos Momentum elvegetál a ballib szavazókon, és bár Budapesten már mérhető a támogatottságuk, láttunk már olyat, hogy a semmiből felbukkanó, szimpatikus, és nyüzsgő szervezet begyújtsa a lángot, hogy aztán egy gyors leépülés után visszasüllyedjen a semmibe (pl.: Együtt, Kockásinges mozgalom).

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!