Gáspár Győző testvére halálra gázolt egy embert, de kegyelmet kapott a köztársasági elnöktől

Áder János köztársasági elnök két embert részesített kegyelemben. A kérvények alig fél százalékát írta alá. A legtöbb alkalommal Göncz Árpád élt az elnöki kegyelem intézményével, a kegyelmi kérvények tíz százalékának aláírásával. Kiszelly Zoltán politológus szerint ha egy államfő kevés kegyelmet ad, akkor azzal azt üzeni: a bűnösök bűnhődjenek, és ne számítsanak arra, hogy nem lesz következménye a tettüknek.

A szakértő úgy gondolja nagyon fontos, hogy csak olyan kapjon kegyelmet, aki biztosan nem lesz visszaeső, hiszen ellenkező esetben a nyilvánosság számon kérheti a köztársasági elnököt a döntése miatt. A Blikk összegezte, hogy melyik köztársasági elnök hány esetben élt a megbocsájtás lehetőségével és felidézte a rendszerváltás utáni legismertebb eljárásokat, amelyek kiérdemelték az egész ország figyelmét:

Elítélt bankvezér: Az Agrobank volt elnökét 1998-ban ítélte el a Legfelsőbb Bíróság 11 rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette ­miatt. Kunos Péter két évet kapott tettéért, ám kegyelemért folyamodott Göncz Árpád akkori köztársasági elnöknél. Noha az államfő aláírta a kérvényt, Dávid Ibolya igazságügyi miniszter nem ellenjegyezte, így Kunosnak le kellett töltenie a börtönbüntetését.

Megvádolt honatya: Farkas Flórián fideszes képviselő ellen a választások előtt, 1997-ben emeltek vádat hűtlen kezelés és számviteli fegyelem megsértése ­miatt, a tárgyalás azonban elmaradt, mivel Göncz Árpád eljárási kegyelemben részesítette a politikust. Farkas jelenleg kormánypárti képviselőként dolgozik az Országgyűlésben.

A Simek Kitti-ügy: A lány 2002-ben, 13 évesen lőtte agyon alvó mostohaapját, aki édesanyja és Kitti vallomása szerint 10 éven keresztül folyamatosan bántalmazta és szexuálisan zaklatta őt. A kiskorú tótújfalusi lány a bírósági eljárás alatt teherbe esett, végül „a családi körülmények változása” miatt kegyelemben részesítette őt Mádl Ferenc államfő.

Gáspár gázolása: Gáspár Győző showman öccse, Gáspár Zsolt 1995-ben gázolt halálra egy 60 éves nógrádmegyeri férfit. Zsoltot másodfokon is börtönbüntetésre ítélték, végül Göncz Árpádtól kegyelmet kapott. A Gáspár család többször hangoztatta, hogy rengeteg pénzzel támogatják a szegényeket, adakoznak húsvétkor és karácsonykor is, így jogosnak érzik Göncz döntését.

Gyilkos katonatiszt: Sz. Zoltán 1984-ben minősített gyilkosságért élethosszig tartó büntetést kapott, ám ebből csak 9 évet kellett leülni, ugyanis szintén Göncz Árpádtól kegyelmet kapott. Ezután csendben, élettársa oldalán élte életét, egészen mostanáig: néhány héttel ezelőtt ismét bíróság elé állt, ezúttal gyilkossági kísérlettel vádolják.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!