FRISSÍTVE! A 23-as busz hibáját kijavították!

foto: MTI/Szigetváry Zsolt

Szerkesztőségünk érkezett levél alapján az alábbiakról számolhatunk be a 23-as busszal és az alábbi videóval kapcsolatban kapcsolatban.

„A hivatkozott videón látható problémát az okozta, hogy az összefüggő harmonikaaljzat egy része elszakadt, amely sérülést vélhetően egy úthiba vagy az úton lévő idegen tárgy okozhatott a napokban.

Autóbuszainkat rendszeresen ellenőrizzük, alaposabb, aknán történő felülvizsgálatra – amennyiben nincs semmilyen hibajelzés a járművezető vagy a műszaki szolgálat részéről – általánosságban hetente egyszer kerülnek a járművek.

A LOV-864 frsz.-ú autóbusz utoljára július 18-án esett át a heti szemlén, azóta pedig kizárólag olyan apróbb, az utasbiztonságot nem veszélyeztető hibák fordultak elő (pl.: tetőszellőző, tompított fényszóró, ajtóhiba), amely nem igényelte a busz alatti aknáról történő javítását és ellenőrzését – mindazonáltal ezeket a problémákat természetesen kollégáink rögtön korrigálták.

Ezen a július 18-ai ellenőrzés során nem találtak a kollégák a csuklórészre utaló hibát. Az adott napon a reggeli járműátvétel során sem sikerült a forgalmi járművezetőknek ezt a műszaki hibát észrevenni, mert csak akkor észlelhető, amennyiben a jármű erősen be van törve (éles kanyarodás közben).

Amennyiben a járművezető műszaki hibát tapasztal a járműátvétel során, úgy a diszpécsereknek gondoskodni kell tartalékjárműről, amivel forgalomba állhat.

Fontos kiemelnünk, hogy az érintett busz javításáról kollégáink az eset után azonnal gondoskodtak.”

Korábban írtuk

A hvg.hu hírportál egyik olvasója levelet küldött a HVG-nek. Azt írta, hogy a Pesterzsébet és Boráros tér között közlekedő 23-as buszon készített egy videó felvételt, amelyen egy a csuklórészen tátongó szakadás látható.

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!