Vádirat Orbán és Balog ellen. Öt órán keresztül nem láttak el egy fejsérült kisfiút a Borsod Megyei Kórházban

Olyan horror történet következik, amit valóban csak erős idegzetűek olvassanak el!  Velem történt, az én családommal történt, én akartam leírni és minden szaváért én vagyok a felelős. A lap többi dolgozója nem volt befolyással arra, hogy megjelenik, vagy nem. Én döntöttem így.

“Vádirat”,

kiskorú gondatlan veszélyeztetése, hivatali hatalommal visszaélés, foglalkozáskörében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmények elkövetése miatt Orbán Viktor I. rendű és Balog Zoltán II. rendű vádlottak ellen indított büntetőügyben. Jelenleg mindkét vádlott szabadon lévő. Ellenük semmilyen kényszerintézkedés nem került foganatosításra. Orbán Viktor I. rendű vádlott Magyarország miniszterelnöke Balog Zoltán II. rendű vádlott Magyarország emberi erőforrások minisztere.

A Tényállás:

2017. Július 23.-án, mint magánvádló tett feljelentést a B.A.Z Megyei Rendőr Főkapitányságon ismeretlen tettes ellen az általa elmondott alábbi tényállás alapján.

Feljelentő: Elmondani kívánom, hogy 2017 Július 22.-én családommal Tiszafüreden (Nem Ibizán, nem a Kanári Szigeteken, Tiszafüreden!) töltöttünk egy hétvégét kikapcsolódásképpen. Két és fél éves kisfiunk is velünk volt. A három napos nyaralás azonban 22.-én éjjel, 2 nap után véget ért, mert gyermekünk a strandon egy hirtelen mozdulattól elcsúszott és a hátára esve óriási erővel ütötte be a fejét a medence lépcsőjének élébe. Az ütéstől természetesen azonnal vérezni kezdett. Az eszméletét nem veszítette el. A sebet a strandon lévő elsősegély ládában található NEM steril kötszerekkel, orvos hiányában magam láttam el. Betadinnal öntöttem le, majd bekötöztem egy nyomókötéses géztekerccsel, ezután indultunk el a szállásunkra gépkocsival ( Nem helikopterrel!) . A gyermek viselkedése azonban (hirtelen aludt el az autóban) arra engedett következtetni, hogy jobb, ha látja egy orvos, de a legközelebbi kórház 40 kilométerre van.  Ekkor körülbelül 20:30 volt. Amíg hazaértünk az interneten elolvastuk, hogy ilyen esetekben mit kell figyelni.

Az egyik legrosszabb az, ha a beteg orrából és/vagy füléből átlátszó folyadék szivárog. Ez jelentheti azt is, hogy megrepedt vagy eltört a koponyacsont és agyvíz szivárog. Ilyen jeleket eddig nem észleltünk, a hirtelen elalvás pedig azért lehetett, mert a kisfiú napközben kihagyta az alvást és a víz is kiszívta, ezért hagytuk volna pihenni, ha nem látok meg egy jelentős mennyiségű átlátszó folyadékot a kis orra és szája között. Hirtelen telefonálásba kezdtünk. Felhívtuk a B.A.Z. Megyei Kórház gyermek háziorvosi ügyeletét, hogy megkérdezzük mi a teendő. Az ügyeletes orvos azt mondta, hogy ne késlekedjünk. Van a városban orvosi ügyelet, vigyük el oda, amint tudjuk.

Az 21:00 körül érkeztünk meg a rendelőbe. A folyadék szivárgás megszűnni látszott ezért picit megnyugodtunk és arra gondoltunk, hogy az a kis meghűlés okozta, ami miatt egész nap folyt az orra egyébként is. Voltak előttünk, ezért kivártuk a sorunkat. Végre bejutottunk. 21:15 körül. Az ügyletes megnézte. Mi elmondtuk mit észleltünk. Ő azt javasolta, hogy vigyük be a miskolci Megyei kórházba mert az jól felszerelt és egy óra alatt elérhető. Az orvos a sebet szinte meg sem nézte. Arra hagyatkozott, ami elmondtunk neki.

Visszamentünk a szállásra, összepakoltunk és elindultunk Miskolcra. kb. 23:10- re értünk a B.A.Z Megyei kórház gyermek ambullanciájára. Leültünk a váróban és vártuk, hogy valaki kijön, mert az ajtóra az volt írva, hogy ne kopogjunk. 23:30 körül jött oda a biztonsági őr, hogy hiába várunk NINCS ORVOS, mert MINDKETTŐ a műtőben van és most kezdtek el műteni egy koponyasérültet és egy karsérültet. Visszakérdeztem, hogy akkor most mit csináljunk. Mire azt mondta, hogy felszól a műtőbe és megkérdezi. Az első hívásnál azt a választ kapta, hogy kb 1 óra múlva tudják megnézni a gyermeket. Akkor kértem, hogy hívja fel nekem újra a műtőt, hogy el tudjam mondani mi a helyzet. Felhívta, elmondtam. A válasz szó szerint ez volt: ” Egy óra múlva esetleg meg tudjuk nézni. Műtét van, ez most fontosabb. Nekem most erre nincs időm, mert gyógyszereket kell beadnom” erre letette a telefont.

Bevallom elpattant a húr. A Borsod Megyei Kórház központi gyermeksebészeti ügyeletén nincs orvos??? Olyan tehetetlennek éreztük magunkat, hogy az elmondhatatlan. Ott ülsz a gyermekeddel a kórházban éjjel és nincs egy orvos, aki megnézze. Az orrából olykor továbbra is szivárog valami és te nem tudod mi az. Mi van ha tényleg eltört a koponyacsontja? Az egyik ott lévő dolgozó elmondta, hogy nem tudja elképzelni, hogy mi lenne, ha most behoznának egy Intubált, balesetes gyermeket.FOGALMA SINCS ki látná el”.

Le-fel járkáltunk az ölemben a gyerekkel az idő pedig telt. Közben érkezett egy kislány is, aki nem tudott kiegyenesedni a hasi fájdalomtól és többször hányt. Én újra mondtam a biztonsági őrnek, hogy ez nem tréfa és két gyerek életével játszanak, de Ő sajnos nem tudott mit tenni. Nem műthet az orvos helyett gyorsabban. Hogy világos legyen: Az egyik legnagyobb magyarországi gyermek ellátó központ traumatológiáján NINCS ORVOS, aki ránéz egy sérült gyermekre!!! Nem tudom leírni, hogy MI és a beteg kislány anyukája min mentünk keresztül. Akinek van gyermeke megérti.

4:15 perckor jött egy ápoló és azt mondta, vigyük fel a gyereket az osztályra, mert a doktornő megnézi. Ha 4 órával korábban jön, akkor az általa 4:25-kor elrendelt koponyaröntgen már rég kész lett volna és nem kellett volna ébren tartanunk a 2 és fél éves babát. 4 órával korábban tudtuk volna, hogy nem tört el a koponyacsontja és ez a 4 óra nem vesz el 4 évet az életünkből. Közben azért egy belgyógyász látta a gyereket, aki nem rendelhet diagnosztikát, csak a sebész. Ő is megerősítette, hogy két orvos van összesen az ambullancián. Később megtudtuk, hogy van még egy, de őt fel kell ébreszteni. Nem sikerült… A hányós kislány közben egy kocsiban feküdt a parkolóban. Oda ment ki hozzá egy ápoló néha megnézni. A mi gyermekünk jól van. Tényleg csak a Jóistennek lehetünk hálásak, hogy nem történt tragédia. A dolgozóknak, akik lelkiismeretesen próbálják végezni munkájukat pedig kitartást kívánok és köszönjük a -jobb híján- együttérzést.

Megítélésem szerint a fenti történet több bűncselekményt is feltételez. A Miniszterelnöknek tudnia kell milyen állapotban van a Magyar egészségügy. Tudnia kell, hogy olyan szintű orvoshiány van, ami már tarthatatlan. Tudnia kell, hogy ez jórészt a fizetések és a rossz munkakörülmények miatt van.

Azzal vádolom tehát Orbán Viktor I. rendűt, hogy mindennek tudatában csoportosított át az ország költségvetéséből stadionok építésére 100 milliárdokat, hogy szebb körülmények között hódolhasson hobbijának. Mindennek tudatában érezte előrébb valónak a stadionok építését a gyermekek életének, egészségének megóvásánál. Ezzel veszélyeztetve életüket.  

Vádolom Balog Zoltán II. rendűt, hogy mint a területért felelős miniszter eltűri, hogy ezek az állapotok uralkodjanak egy kórházban. Személyesen felelős azért, hogy egy ilyen eset ne fordulhasson elő. 

Álláspontom szerint mindkét vádlott bűnös a fenti bűncselekmények elkövetésében és más bűncselekményekben. Indítványozom, hogy a bíróság tartóztassa le és helyezze őrizet alá a vádlottakat. Indítványozom, hogy kötelezze a vádlottakat az eddig felmerült nagyjából 300 milliárd stadionok építésére költött forint Magyar Államnak történő megfizetésére.

Tanúként idézem az ország összes egészségügyi dolgozóját és olyan betegét, akikkel hasonló már előfordult.

Utóirat:

Ti szemét, aljas férgek! Azt kívánom nektek, hogy éljétek át, amit én!”

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!