Vitézy Dávid páros lábbal szállt bele Tarlósba és igaza is volt

Közröhejbe fulladt a BKK elektronikus mobilbérlet-kísérlete, miután a kozlekedotomeg.blog bemutatta, miként játszható ki a 62 milliárdos rendszer:

„Ugyan van a rendszerben valamiféle hamisításvédelem, de ez körülbelül annyit ér, mintha a biciklink vázát csak a kerekekhez láncolnánk hozzá, mondván a tolvajok így majd nem tudnak elhajtani vele.

A jegyet mutató weboldal tartalmaz egy mozgó járművet ábrázoló animációt, illetve mutatja a pontos időt. Ez a “bombabiztos” védelem felel azért, hogy a BKK évi 65 milliárdos menetdíj-bevétele ne csökkenjen. A cég szerint így majd nem tudják a felhasználók képként vagy videóként terjeszteni a jegyeket, csakhogy egy ilyen animációt lemásoló honlapot alapszintű weblapszerkesztési tudással is bárki össze tud eszkábálni – mi 6 órával a megjelenés után már le is másoltuk azt, szigorúan figyelemfelhívó céllal, a rendszer hibás és amatőr működésének bemutatását célozva” – írták oldalukon.

Szeneczey Balázs, városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes rapid sajtótájékoztatóján mindezt úgy próbálta magyarázni, hogy nem a BKK balfék, hanem az értékesítési rendszer folyamatos kibertámadásoknak volt kitéve (!!!).

Világ hackerei, egyesüljetek, félre az ISIS-t és a Wall Street-et és azonnal támadjátok első számú célpontként Tarlós BKK-ját…NA NE.

A magas labdát Vitézy Dávid csapta ászra tegnapi bejegyzésében, miszerint:

„No, hát akkor két lehetőség maradt:

1. Észak-Korea megkibertámadta a BKK amúgy kiváló új on-line jegyértékesítési rendszerét és egy minden szempontból dilettáns, trehány, informatikai biztonsági résektől hemzsegő, alapvető logikájában is hibás, az utasok tömegeinek könnyű bliccelését lehetővé tevő és a BKK bevételeit kockáztató tákolmányra cserélte.

2. Sikerült kapkodva bevezetni egy teljesen alkalmatlan rendszert és amikor erre mindenki felhívta a figyelmet, aki egy egész picit is ért a tömegközlekedéshez vagy az informatikához, akkor a Főváros és a BKK vezetői lehülyézik, illetve börtönnel fenyegetik őket, a jól hangzó (?) kibertámadás mögé bújva.

Szerintetek melyik lehet a megoldás…?

Komolyra fordítva: nehezen érthető, miért erőltetik, ami láthatóan nem megy. A rendszer könnyen kijátszható, a bliccelés sokkal könnyebb lesz, mint eddig volt, ennek nyomán pedig milliárdos bevétel eshet ki, amit végeredményben a Fővárosnak és a Kormánynak kell majd kifizetni. Ez nem kis kockázat.

Helyénvalóbb lenne inkább bocsánatot kérni az utasok kiszivárgott személyes adataiért és jelszavaiért, leállítani a rendszert és kijavítani a rengeteg hibát – és persze a kapkodva összetákolt félmegoldás helyett inkább megcsinálni a teljes értékű, ilyen típusú biztonsági és visszaélési kockázatoktól védett elektronikus jegyrendszert, a Rigót, ami két és fél éve lényegében leállt.”

Komolyan, kezdjük sajnálni Tarlós főpolgármestert, amint immár évek óta egy cseh vígjáték esetlenségével kezeli a főváros dolgait. Oscar-díjra ne számítson, inkább készítse elő a kerti szerszámokat – a közeledő választás után szüksége lesz rá.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!