Felrobban a számítógéped, ha elolvasod, milyen undorító és pofátlan mondatot ejtett ki a száján Cser Ágnes!

Cser Ágnes… szinte már fogalom az egészségügynek csúfolt akármiben. Ezúttal a TV2-ben mondott olyat, ami után Orbán Viktor elbújhat Gyurcsány Ferenc háta mögé az “el lehet menni Magyarországról” kampánnyal kapcsolatban.

Korábban már megírtuk, hogy totális pofátlanságnak tartjuk, hogy önkéntesként dolgoztatnák az ápolókat a vizes világbajnokságon.

Nyomdafestéket nem tűrő szavakkal lehet csak jellemezni! Hihetetlen botrány a vizes vb körül!

Ami most történt, azután már nem tudjuk komolyan venni a szakszervezeti elnök asszonyt…

Dr. Cser Ágnes:

“Na most aki ezen fanyalog, (felviszi hangsúlyt) annak azt tudom mondani, hogy akkor egy olyan országba kell születnie, ahol a nemzetgazdasági jövedelem lehetővé teszi az ötszörös és tízszeres jövedelmet…”

Demcsák Zsuzsa átveszi a szót:

“…na most azt tudjuk pontosan, hogy…”

levegőért kapkod.

Még egyszer megnézzük, mert nem tudjuk, hogy jól olvastuk-e KI EZ?

Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének országos elnöke

Mennyire lehet ezt a nőt komolyan venni? Mit lehet ezek után bármit is elvárni ettől a szakszervezettől?

Ez a narancsos diktatúra lényege: Orbánék azt hazudják, hogy a külföldre menekült fiatalokat vissza akarják csábítani az országba, a népesség csökkenés ellen szeretnék a gyermekvállalókat támogatni.

A valóság az, hogy ez az önmagát kereszténynek hazudó jobboldali narancs diktatúra, a gyermekvállalás támogatása helyett inkább buzizik.

A külföldre menekülés helyett, azt tanácsolja, hogy ha magasabb fizetést akarsz: szüless másik országba!

Ez már nem a pofátlanság, de a lelki terror kategóriájába tartozik, azt szeretnénk, hogy ha a FIDESZ kormány próbálkozna meg inkább egy másik országban kormányt alakítani, és Dr. Cser Ágnes végezné komolytalan munkásságát egy másik országban…

De ki ez a Cser Ágnes?

A 444.hu korábbi cikkéből kaphatjuk meg a választ:

“A köztévé riportere csak azt szerette volna megtudni Cser Ágnestől, a Magyarországi Szociális és Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnökétől, hogy haladnak az egészségügyi dolgozók munkakörülményeinek javításával. De egészen mást kapott:

De a szakszervezeti vezető a válasz helyett fontosabbnak tartotta, hogy köszönnetet mondjon Áder Jánosnak, amiért hétfőn aláírta a a CEU-t padlóra küldő törvényt a „társadalmi igazságosság jegyében”. Cser Ágnes elmondta, hogy „senki több jogot nem adhat másnak, mint neki magának van. Egy nem létező egyetemnek nem lehet fiókegyeteme”.”

 

Már korábban is remekelt

Ezek után döntse el mindenki, hogy Cser kit képvisel…

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!