“Vajna akkora böszme, amekkora Európában nem fordult még elő” – nyílt levél Magyarország Miniszterelnökének

forrás: nol.hu

Vajna András György az Ön megbízásából Magyarországon kormánybiztosi pozíciót tölt be, újságírói kérdésre az alábbi választ adta:

– Azt szoktam mondani: rendben, hogy van politikai véleményed, de az nincs rendben, hogy a pénzt elfogadod, aztán szidod az államot. Akkor ne fogadd el az állami támogatást, ezzel is tiltakozz a rendszer ellen.

Tekintettel arra, hogy a megszólaló olyan politikai pozíciót tölt be, amelyben közpénzek felhasználásáról, filmes pályázatok sorsa fölött döntéseket hozhat, a fenti megszólalás nyíltan jogfosztó jellegét észre kell vennünk.

Magyarország kormánya elszakadt a realitástól és tagjai jogfosztó magatartást tanúsítanak az állampolgárokkal szemben.

Vajna András György egy politikai pártkatona, semmiféle felhatalmazása nincsen arra, hogy kioktassa a magyar művészeket, milyen módon éljenek polgári jogaikkal.

Arra sincsen semmiféle felhatalmazása, hogy burkoltan megfenyegessen magyar művészeket!

Arra sincsen, hogy megváltoztassa Magyarországon az állampolgárok politikai megszólalásának kultúráját.

Vajna András György akkora böszme, amekkora böszme Európában még nem fordult elő és a Vajna András Györgyöt kinevező miniszterelnök akkora böszme, amekkora böszme miniszterelnök még nem volt Magyarországon!

Úgy látszik, a következő évi országgyűlési választásokon a választópolgároknak arról is dönteniük kell, hogy a jövőben olyan miniszterelnöke legyen-e Magyarországnak aki nem böszméz, de böszméket nevez ki a filmes szakma élére.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!