120 embert löktek ma utcára miközben plusz ötmilliárdot kaptak a kapukat bezáró egyházak

Ne hagyjuk, hogy Orbán nevessen a végén

A Fidesz-rendszer hétköznapi valóságát jellemzi a mai nap, amikor 120 olyan rászorulót raknak ki eddigi otthonukból, akik már nem képesek piaci alapon fedelet találni a fejük fölé, de az utcán sem akartak élni.

Történik mindez akkor, amikor Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára bejelenti: ötmilliárd forint támogatásra pályázhatnak szociális és gyermekvédelmi szakellátást nyújtó egyházi és civil szervezetek.

menhely2

Azok az egyházak, amelyek a dermesztő idei télen bezárták a kapukat az utcán fagyoskodó hajléktalanok előtt. Azok az egyházak, akik hagytak megfagyni több mint 200 embert.

Nem a Soros migránsai, hanem magyar hajléktalanok vannak az utcán

A mai naptól a III. kerületi Kunigunda utcában megszűnt 120 olyan, olcsónak számító munkásszálló férőhely szűnik meg Budapesten, mely évek óta sok ember számára biztosított kilépési lehetőséget a hajléktalanságból. Az ingatlan a továbbiakban diákszállóként működik, az eddigi lakók mehetnek, amerre tudnak, amiben a Menhely Alapítvány és a Máltai Szeretetszolgálat próbál segítséget nyújtani.

Sokaknak ezek a szálláslehetőségek jelentették az egyetlen esélyt a hajléktalanságból való kikerülésre, vagy a hajléktalanná válás elkerülésére.

Tekintve, hogy a kedvező anyagi feltételek nehezen felkutathatóak ma Budapesten, így a kiköltözők jórésze feltehetően az utcán talál továbbra is menedéket – ahonnan eddig menekült.

menhely

A rendszer elvenné a születendő gyerekét

Nem mindenki olyan szerencsés, mint Tamás, aki terhes feleségével kényszerült elhagyni a szállót, ahol közös szobában élhettek, ami a legkevésbé sem természetes a szociális rendszerben:

„Nekünk egy csepeli, egyház általi munkásszállót ajánlottak, de az ismerősök azt mondták, hogy poloskás, meg külön a nők, külön a férfiak, ami egyébként általában mindenhol így van”

– nyilatkozta lapunknak a férfi. „Én nem engedem el magamtól ivós, szipus nők közé a páromat, sem a születendő gyerekemet, akit így el is vettek volna az anyától, ha egyedül van egy szállón…” Tamás addig kereste makacsul a lehetőségeket, míg egy III. kerületi anyaotthonban sikerült közös szobát s így a család egyben tartását is megtalálnia.

A történtek miatt a Város Mindenkié Csoport felhívással fordul mind az önkormányzati ügyekért felelős Belügyminisztérium, mind a szociális ügyekért felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetéséhez, hogy mielőbb hozzanak létre a Magyar Állam, illetve annak vállalatai tulajdonában lévő, évek óta üresen álló, lakhatási célú ingatlanokban olcsó, támogatott munkásszállókat és szobabérlők háza típusú lakhatási lehetőségeket, az alacsony jövedelmű polgárok hajléktalanná válásának elkerülése érdekében.

A Soltész-féle spájzban talált ötmilliárd ideális alapot biztosíthatna minderre. Ha ez egy normális ország lenne.

De ötmilliárdot teszünk arra, hogy az egyházak kapui idén télen is zárva lesznek a fagyhaláltól menekülők előtt.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!